Csapathírek a városi derbi előtt
A Manchester Unitednél minden sorozatot figyelembe véve egymás után aratott három győzelemmel a hátuk mögött várhatják a 191. városi rangadót, de annak tudatában, hogy javuló teljesítményre lesz szükségük a Kékek ellen.
Erik ten Hag tanítványai kedden este behúzták a szükséges győzelmet a Bajnokok Ligája A csoportjában az FC Copenhagen ellen, de csak annak köszönhetően, hogy Andre Onana a találkozó utolsó mozzanataként kivédte a dánok büntetőjét.
Az európai kupamérkőzésre két új játékos, Sergio Reguilon és Raphael Varane került be a kezdőbe, de a Bajnokok Ligájára vonatkozó egy mérkőzéses eltiltása letöltése után Casemiro is számításba vehető lehet, még ha biztosra nem is lehet venni játékát, miután a brazil válogatott színeiben sérülést szenvedett.
"Case versenyt fut az idővel" - ismerte el Ten Hag hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatója keretében.
"Nincsen 100 százalékos állapotban."
A holland menedzser a klubmédiának adott interjúja keretében bővebben is kifejtette a témát:
"Mindent meg fog tenni azért, hogy tagja lehessen a csapatnak és kezdőként szerepelhessen, de még meg kell látnunk. Még van pár óránk ennek az eldöntéséig."

Jó hírek láttak napvilágot Aaron Wan-Bissaka kapcsán, aki folytatja útját visszatérése felé.
"Igen, Aaron ma már edzhetett" - erősítette meg a menedzser újságírói kérdésre válaszolva Carringtonban.
Luke Shaw, Lisandro Martinez, Tyrell Malacia és Amad továbbra sincsenek hadra fogható állapotban a Vörös Ördögök számára.
"Nem igazán van sok változás a keretünket illetően" - árulta el Ten Hag a MUTV-nek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 10. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Casemiro
Aaron Wan-Bissaka
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |