Evans a United kihívásáról
Jonny Evans elárulta, a Manchester United célja, hogy a Barcelona és a köztük lévõ különbséget eltüntessék, mindeközben a hazai porondon is fenntartsák dominanciájukat.
A United a Barcelona együttesével is meg fog vívni a felkészülési szezon alatt az Egyesült Államokban - mindössze két hónappal azt követõen, hogy a United elvérzett a spanyol óriással szemben a Bajnokok Ligája fináléjában.
Azt követõen, hogy az angol csapatokat ismét engedték az európai porondra lépni, a kontinens legrangosabb kupáját a Vörös Ördögök két ízben is, 1999-ben és 2008-ban is elhódították, mindkétszer emlékezetes döntõn, azonban az azóta lejátszott két Barcelona elleni fináléból egyet sem sikerült Sir Alex gárdájának megnyerni.
Különösen idén májusban a Wembleyben elszenvedett vereség fájó volt, mivel a United nem tudta lekövetni a Barcelona passzjátékát, Pep Guardiola játékosai az egyik legjobb formát mutatták, amit valaha Bajnokok Ligája fináléban lehetett látni.
Evans a pálya szélérõl nézte végig a mérkõzést, miután nem került be a csapatba és bár elfogadja, hogy a Barcelona játéka lett a mérce, azonban a védõ arra sürgette a Manchester Unitedet, szervezõdjenek újra és üljenek fel ismét Európa trónjára.

"A Barcelona egy új mércét állított be" - mondta.
"Õk egy másik szintre léptek. Ez az a szint, ahova nekünk is el kell jutnunk."
"Talán 10 évvel ezelõtt, amikor a Manchester United nekivágott, hogy meghódítsa Európát, volt egy kis szakadék a siker útján, de sikerült megcsinálni."
"A kihívás most újra ugyan ez."
Bár a szezon végi Bajnokok Ligája kudarc kiábrándító befejezése volt a szezonnak, Evans arra biztatta csapattársait, fókuszáljanak az elmúlt bajnokság pozitívumaira, melyben begyûjtötték a rekord 19. bajnoki címüket - az elmúlt öt évben a negyediket.
A Chelsea és a hangos szomszéd City a következõ szezonban komoly kihívás elé állítják a Unitedet, azonban Evans úgy véli, fenn kell tartani hazai dominanciájukat, ami biztosítani fogja számukra a megfelelõ helyezést, hogy törekedhessenek az európai fronton is.
"Ez egy sikeres korszak" - mondta.
"A Barcelonától elszenvedett vereség fájó és valószínûleg még egy darabig az is lesz."
"De tagadhatatlan tény, hogy nagyon dominánsak vagyunk a hazai porondon."
"Ez kell minden évben. Meg kell nyernünk a bajnokságot és minél jobban kell teljesítenünk a többi kiírásban is."
SkySports.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |