Csapathírek a Wigan meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag megerősítette, hogy Andre Onana játékára számíthatnak a Vörös Ördögök hétfőn este, a Wigan Athletic elleni FA-kupa mérkőzésen.
A kameruni válogatott játékost behívták hazája Afrikai Nemzetek Kupájára készülő keretébe, ahogyan a kölcsönben Manchesterben szereplő marokkói Sofyan Amrabatot is.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Erik megerősítette, hogy hétfőn este a DW Stadiumban számít Onana bevehetőségére.
"Folyamatosan egyeztetünk a kameruni szövetséggel" - kezdte a holland menedzser.
"Ez egy olyan ügy, amely a tárgyalások részét képezte akkor, amikor Andre ide igazolt és nagyon konstruktív az egész folyamat, szóval majd meglátjuk."
"Azt még nem tudom [hogy január 14-én a Tottenham Hotspur ellen velünk lesz-e], de a Wigan ellen ott lesz a csapattal."
A tegnapi nap folyamán Casemirot és Lisandro Martinezt is lencsevégre kapták, amint megkezdték teljes értékű edzésmunkájukat Carringtonban, míg Amad a Nottingham Forest elleni vesztes bajnokin először léphetett pályára a felkészülési szezonban elszenvedett súlyos sérülése óta.
A menedzser korábban már hangot adott azon várakozásainak, hogy Harry Maguire, Tyrell Malacia és Mason Mount is visszatérhetnek a csapatba január bizonyos pontján, míg Luke Shaw, Anthony Martial és Victor Lindelöf az utóbbi mérkőzéseket kihagyni kényszerültek.
Nem lehetett ott betegség miatt a City Groundon Rasmus Hojlund sem, míg Sergio Reguilon kölcsönből visszatért klubjába, a Tottenhamhez.
"Szerintem többé-kevésbé ugyanaz a keret áll majd rendelkezésünkre, mint a Nottingham Forest ellen" - magyarázta Ten Hag.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Wigan Athletic - Manchester United
FA-kupa 3. forduló, ÉLŐ