Mainoo a januári hónap legjobbja
A Manchester United középpályása, Kobbie Mainoo arra törekszik, hogy tovább folytassa azt a lendületet, amelynek köszönhetően az elmúlt hetekben állandó tagja lett Erik ten Hag kezdő tizenegyének.
A 18 éves játékos - aki csak november végén lépett először pályára a Premier League-ben - januárban a United három mérkőzésén minden percet a pályán töltött, és a szurkolók által a Hónap Játékosa szavazáson elismerésben részesült.
Kobbie végzett az élen a szurkolói szavazáson, így első alkalommal nyerte el a díjat.
A trófeát pénteken vette át a Vörös Ördögök carringtoni edzőbázisán, az ezt követő fotók pedig remek látványt nyújtanak.
Mint már említettük, Mainoo a Vörös Ördögök januári hónapjában a Wigan Athletic, a Tottenham Hotspur és a Newport County elleni mérkőzésekről egyetlen másodpercre sem hiányzott.
37-es számú játékosunkat választották a mérkőzés emberének a Wigan elleni 2-0-s győzelem után az FA-kupa harmadik fordulójában, majd a következő fordulóban, a Newport elleni 4-2-es idegenbeli diadal alkalmával megszerezte első felnőtt gólját.
Miután csütörtökön a januári szezon kiemelkedő eredményeiért díajzták, az akadémián végzett játékos a nap folyamán újabb pozitív benyomást tett, és drámai körülmények között megszerezte első Premier League-találatát.
A 97. percben szerzett győztes találata a Wolves ellen - nem sokkal azután, hogy a Farkasok 3-3-ra kiegyenlítettek a februári nyitómérkőzésen - minden bizonnyal különleges volt, és olyan pillanat, amelyre még sokáig emlékezni fogunk.
Az elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye alapján a középpályás várhatóan szerepet kap a vasárnapi, West Ham elleni Premier League-meccsen, amikor Ten Hag csapata visszatér az Old Traffordra a 15:00-kor kezdődő mérkőzésre.
Még egyszer gratulálunk a díjhoz, Kobbie - kíváncsian várjuk a folytatást!
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő