Young jól beilleszkedett
Ashley Young állítása szerint máris kezdi magát otthon érezni a Manchester United kezdõ tizenegyében.
A Vörös Ördögök második nyári igazolása hamar belekóstolhatott új csapata légkörébe, miután az Amerikai Egyesült Államokban rendezett felkészülési túrán már az elsõ pillanattól kezdve ott lehet a csapattal, és ezáltal a túra fõ állomásait képezõ mérkõzéseken is szerephez juthat.
A 16 millió fontért szerzõdtett középpályás nem is teketóriázott, hamar megpróbálta bebizonyítani, hogy megérte az érte kifizetett nem csekély összeg, és élni is tudott a lehetõsséggel, amely nem kis részben a beilleszkedését is szolgálja.
Bár csak kicsit több, mint egy hete készül együtt új társaival, úgy tûnik, hogy remekül sikerült számára az új közeg megszokása, hiszen két remekül sikerült mérkõzésen van túl eddig az Államokban, felülmúlva a felé támasztott korábbi várakozásokat.
Young elismerte, boldog a dolgok alakulásával, mióta fontmilliókért elszerzõdött az Aston Villától, és eltökélt, hogy kivegye a részét a reményei szerint sikerekben gazdag következõ szezonból a Unitednél.
"Egészen egyszerûen csak boldog vagyok, hogy itt lehetek és a pályára léphetek" - kezdte az angol válogatott szélsõ.
"Nem akarok tiszteletlen lenni a Villával szemben, de amint meghallottam, hogy a Manchester United érdeklõdik irántam, csakis azt akartam, hogy üssük nyélbe az üzletet, és elkezdhessem az edzéseket."
"Képes vagyok a bal és a jobb oldalon, a csatár mögött, vagy csatárként is játszani, úgyhogy csak és kizárólag a saját játékomra kell koncentrálnom, és ha bekerülök a csapatba, akkor igazoljam a képességeimet."
"A menedzser azért vásárolt meg, hogy gólpasszokat adjak, gólokat lõjek és keményen dolgozzak a csapatért. Ha ezt minden olyan alkalommal képes leszek teljesíteni, amikor a csapatba kerülök, akkor jól végeztem a munkámat."
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |