Hivatalos: Ten Rouwelaar a United új kapusedzője
Jelle ten Rouwelaar csatlakozott a Manchester United felnőtt csapatának edzői stábjához.
A holland szakember legutóbb a Burnley-nél látott el hasonló feladatkört, ahol 2022 óta a korábbi menedzser, Vincent Kompany munkáját segítette, akivel már az Anderlechtnél is együtt dolgoztak.
Jelle korábban a holland U20-as válogatottnál és az Eredivisie-ben szerepelő NAC Bredanal is edzősködött, utóbbi együttesnél kilenc évet kapusként is lehúzott.
Manchesteri munkája kezdetén az Elyh Harrison, Dermot Mee és Radek Vitek alkotta hármassal dolgozott a Rosenborg elleni felkészülési meccsre készülvén, de ezt követően visszatérve Carringtonba csatlakozni fog hozzájuk az erőnléti edzéseket végző Andre Onana. Később az Európa-bajnokságon Anglia, illetve Törökország válogatottjánál szolgálatot teljesítő Tom Heaton és Altay Bayindir is bekapcsolódik majd a közös munkába.

"Jelle már tapasztalt az angol futball világában, emellett pedig nagy innovációk és egy újfajta hozzáállás figyelhetőek meg nála a kapus poszt területén, amely nagyon érdekes" - kezdte Erik ten Hag.
"Meg vagyok róla győződve, hogy csapatként is segíteni fogja a játékunkat, de különösen a kapusok tekintetében fog majd visszaköszönni az, hogy miként tudnak idomulni a csapat többi tagjához, egy egységet alkotva."
Jelle segítőjeként továbbra is Craig Mowson látja majd el a helyettes kapusedzői feladatokat.
A Manchester Unitednél mindenki sok sikert kíván és üdvözli Jelle-t a klubnál.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |