Mazraoui jól viseli a nyomást
Noussair Mazraoui azt mondja, hogy komfortosan érzi már magát abban a helyzetben, ami a legnagyobb klubokban való játékkal kapcsolatos elvárásokkal jár.
A jobb és bal szélen is bevethető hátvéd kedden csatlakozott a Vörös Ördögökhöz csapattársa, Matthijs de Ligt mellett, és olyan szerződést írt alá, amely alapján 2028 júniusáig az Old Traffordon marad.
Új, 3-as számú játékosunk első interjúját a klubmédiának adta, amelyben beszél a barátságáról, kapcsolatáról De Ligt-tel, valamint az Ajax többi korábbi játékosairól és Erik ten Hag menedzserről.
Az amszterdami klub természetesen Hollandia leghíresebb klubja, míg a Bayern Európa egyik óriása.
Mazraoui pontosan tudja, hogy mi a feladata egy ekkora klubnál: "Azt hiszem, a pályafutásom során ehhez már hozzászoktam. A teljesítmény, a nyomás, hogy mindig bajnoknak kell lenned, azt hiszem, már hozzászoktam ehhez a klubok miatt, amelyekben eddig játszottam."
"Ha a klub ezt követeli, ha a szurkolók ezt követelik a klubtól, akkor természetesen tőled is ezt követelik. Kiváló teljesítményt kell nyújtanod, ez nem kérdés."

Mazraoui, vagy "Nous", ahogy a csapattársai becézik, a szélesebb nyilvánosság figyelmét először az Ajax 2018/19-es Bajnokok Ligája-elődöntőbe jutásában vállalt szerepével keltette fel, még Erik ten Hag irányítása alatt.
Ebben a sorozatban már megfordult az Old Traffordon a Bayern München színeiben, de aki még nem látta őt játszani, az egy modern hátvédre számíthat, aki a pálya mindkét oldalán egyaránt otthonosan mozog.
"Azt hiszem, olyan játékos vagyok, aki gyorsan alkalmazkodik" - tette hozzá. "Elég jó vagyok nyomás alatt."
"Amikor erősen letámadnak, meg tudom találni a módját, hogy kiszabaduljak a nyomásból. Támadásban pedig szeretem segíteni a szélsőt. Ő az a srác, akinek gólt kell lőnie és gólpasszokat kell adnia, szóval megpróbálom a lehető legjobban támogatni őt, mind védekezésben, mind pedig támadásban."
Bár nemzetközi szinten Marokkót képviseli - és az Atlasz oroszlánjait a 2022-es világbajnokság elődöntőjébe segítette - Mazraoui Leiderdorpban született, ugyanabban a holland városban, ahonnan De Ligt is származik.
Folyékonyan és magabiztosan beszél angolul, és saját bevallása szerint a pályán kívül földhözragadt és szerény ember.
"Eleinte kissé csendesebb vagyok, de igen, idővel, amikor már kezdem jól érezni magam, szeretek mindenkivel jó kapcsolatot ápolni."
"Mindig azt akarom, hogy a pályán kívül is legyen egy jó kapcsolatom a társakkal, mert tudom, hogy ez a kapcsolat a pályán is eredményre vezet majd."
"Nem szeretek túl sokat beszélni magamról, arról, hogy milyen vagyok, de azt hiszem, így jellemezném magam."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló