Tájékoztatás az Európa-liga-szezon közvetítéseiről
Szerdán több, európai kupaszereplő csapat főszurkolójával együtt az RTL-be voltunk hivatalosak a következő három BL/El/Kl szezonnal kapcsolatos várható újdonságokról szóló tájékoztatóra.
Mint azt már vélhetően sokan tudjátok, az RTL a következő három évre megvásárolta annak jogát, hogy minden BL-, El-, és Kl-meccsnapon elsőként választhat főmérkőzést, így a konkurencia csak a maradékból tehet adásba.
A tájékoztatón azonban az is kiderült, hogy a hagyományos, lineáris csatornán terveik szerint nagyon kevés mérkőzést fognak közvetíteni, a hangsúlyt a streaming-platformjukra, az RTL+-ra helyezik. Itt egy időben akár 6-8 mérkőzés is választható lesz, mind magyar kommentárral. A mérkőzések később teljes egészében visszanézhetők lesznek, de akár összefoglalók formájában is, kiegészülve különféle interjúkkal.
Bár konkrét műsortervet még nem tudtak adni, kérdésünkre elárulták, a United – kiemelt csapatként – vélhetően minden (vagy szinte minden) El-fordulóban elérhető lesz majd náluk.
Az RTL+-on a mérkőzések Full HD felbontásban, tehát a szokásos digitális TV csatornáknál kb kétszer jobb minőségben lesznek nézhetők számítógépen, tableten, telefonon, valamint a legtöbb TV gyártó és szolgáltató okoseszközén is (egyelőre Samsug TV-n még nem elérhető, de már dolgoznak rajta).
És akkor a piszkos anyagiak: szeptember 15-ig még a régi áron tudtok előfizetni a szolgáltatásra (1 990.-Ft/hó és 15 990.-Ft/év), hétfőtől azonban az árak emelkednek (2 990.-Ft/hó és 23 920.-Ft/hó).
Döntsetek belátásotok szerint… GGMU
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló