Mount újra edzésben
Régóta várt arccal bővült a Real Sociedad elleni Európa-liga nyolcaddöntő visszavágót megelőzően a Manchester United sajtónyilvános edzésén résztvevők köre.
Mason Mount újra a társaival közösen készülhet, így nagy lépést tett abba az irányba, hogy 2025-ben először léphessen pályára tétmérkőzésen, miután a decemberi, Manchester City elleni győztes városi derbin sérülést szenvedett.
A Vörös Ördögök vezetőedzője, Ruben Amorim a múltban már több alkalommal is hangot adott azon véleményének, hogy szerinte az intelligens középpályás tökéletesen fog tudni illeszkedni az általa megvalósítani kívánt játékrendszerbe.
![]()
Manuel Ugarte szintén jelen volt a sajtó képviselői számára 15 percig nyilvános edzésen, azt követően, hogy a baszkok elleni odavágót és a múlt hétvégi, Arsenal elleni rangadót is kénytelen volt kihagyni a Fulham ellen összeszedett kisebb problémája okán.
A hazai sorozatokra érvényes eltiltása ellenére Patrick Dorgu ismét bevethető lesz és ő fog a média rendelkezésére állni Ruben Amorimmal karöltve a mai, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
Leny Yoro nem volt jelen a tréning nyilvános részén, miután az Ágyúsok elleni 2-2-es döntetlen alkalmával már a félidőben le kellett cserélni.
A sajtónyilvános edzésen résztvevő játékosok:
Kapusok: Elyh Harrison, Dermot Mee, Andre Onana.
Védők: Harry Amass, Diogo Dalot, Matthijs de Ligt, Patrick Dorgu, Tyler Fredricson, Ayden Heaven, Victor Lindelöf, Noussair Mazraoui.
Középpályások: Casemiro, Toby Collyer, Christian Eriksen, Bruno Fernandes, Jack Fletcher, Mason Mount, James Scanlon, Manuel Ugarte.
Támadók: Alejandro Garnacho, Rasmus Hojlund, Chido Obi, Joshua Zirkzee.
Obi, aki meghívót kapott a dán U21-es válogatottba, nem léphet pályára az Európa-ligában, de továbbra is együtt készül a társaival.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Real Sociedad
Európa-liga - nyolcaddöntő, 2. mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Mason Mount
Manuel Ugarte
Leny Yoro
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |