A társaknál is Bruno a szezon legjobbja
Bruno Fernandes nyerte a Játékosok Év Játékosa-díjat a Manchester Unitednél, amellyel a portugál karmester történelmi duplázást hajtott végre a szezonvégi elismerések területén.
Az már korábban napvilágra került, hogy meggyőző, 82%-os fölénnyel a csapatkapitányt választották a klub szurkolói a Sir Matt Busby Év Játékosa-díj győztesének.
A nagy presztízsű elismeréssel Bruno lett a klub történetének harmadik játékosa, aki négy alkalommal is ki tudta érdemelni ezt a díjat, korábbi csapattársai, David de Gea és Cristano Ronaldo mellett.
Azonban ezzel még nem volt vége számára, ugyanis az öltöző tagjai is úgy ítélték meg, hogy a középpályás nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt közülük az idény során.

Bruno kapta a legtöbb jelölést a névtelenül zajló szavazáson, amelyet Carringtonban tartottak a hét elején. Mögötte második helyen Noussair Mazraoui, harmadikon pedig Amad Diallo végzett.
Ez az első alkalom hat Manchesterben töltött szezonja során, hogy Bruno a játékostársaknál is az Év Játékosa-díjat érdemelte ki, annak ellenére, hogy már megérkezésétől kezdve a csapat egyik vezére és talizmánja.
Ezáltal már mindhárom év végi felnőtt elismerést begyűjtötte Unitedes pályafutása során, a 2020/21-es szezonban ugyanis övé volt a Szezon Gólja is.
Gratulálunk a sikerhez Bruno és csak így tovább!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ