Rashford: Nem tudok rosszat mondani a Unitedről
Tegnap este hivatalossá vált, hogy Marcus Rashford a 2024/25-ös szezont a Barcelonanál tölti kölcsönben, akiben nincs harag nevelőklubja irányába.
A klub akadémiáján pallérozódott angol támadó is egyike volt azon öt játékosnak, akiknek a Vörös Ördögök extra időt biztosítottak arra, hogy elősegítsék nyári potenciális távozásukat a klubtól.
Rashford karriere vélhetőleg akkor tört derékba az Old Traffordon, amikor Ruben Amorim azt nyilatkozta, az általa nyújtott kevés erőfeszítés miatt inkább nevezné a kispadra 63 éves kapusedzőjét, mint az angol válogatott játékost.
A 2016-ban debütált saját nevelés ugyanakkor nem kívánta nyilvánosan kritizálni a Manchester Unitedet, amiért az a helyzet alakult ki, amely végül a távozásához vezetett.

"A helyzet a Manchester Unitednél az, hogy a klub egy átmeneti időszakban van és volt már egy jó ideje" - kezdte.
"Nem tudok semmi rosszat mondani a Manchester Unitedről. Ők egy nagyon fontos része voltak, nem csak a karrieremnek, de az egész életemnek."
"Hálás vagyok, amiért náluk játszhattam, de a futball olyan, mint az élet, és nem minden megy olyan egyszerűen, mint ahogy azt előzetesen gondolhatnánk."
"Ez az én következő lépésem, az életem új fejezete, én pedig teljes mértékben arra koncentrálok, hogy megpróbáljam fejleszteni magamat és hozzásegítsem a csapatot újabb trófeákhoz."
"Én csak minden jót tudok kívánni a Manchester Unitednek és remélem, hogy sikeresek lesznek a jövőben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |