Cunha: Kiváltság a United által jelentett nyomás alatt játszani
Kiváltság a Manchester Unitedben játszani, válaszolta Matheus Cunha a chicagoi Soldier Field Stadiumban rendezett sajtótájékoztatón, amikor arról kérdezték, mekkora nyomást jelent a Vörös Ördögöket képviselni a pályán.
A brazil válogattot játékos egy másik Premier League klubtól, a Wolverhampton Wandererstől tette át székhelyét az Old Traffordra idén júniusban, amellyel beteljesítette gyermekkori álmát, amelyet még nagymamája házában kezdett el szövögetni a United meccseit nézve.
A manchesteri szurkolók már tűkön ülve várják, hogy láthassák pályára lépni hazai mezben is az Álmok Színházában, karöltve a másik újonnan érkezővel, a Brentfordtól szerződtetett Bryan Mbeumoval.
Mivel mind Matheus, mind Bryan átigazolása egyértelműen globális figyelmet generált, amely a napi szintű Uniteddel kapcsolatos fókusszal párosul, így a csapat új 10-esét arról kérdezték, miként fog megbirkózni az új állomáshelyével együttjáró nyomással.
"Én tényleg azt gondolom, hogy kiváltságos dolog ennél a klubnál nyomás alatt lenni" - kezdte.
"Ez a világ egyik legnagyobb klubja és amikor Ruben megkeresett és bemutatta az általa elképzelt projektet, úgy éreztem, hogy ez egy olyan kihívás, amelyet szeretnék elvállalni a karrierem érdekében. A United az a klub, ahol lennem kell és mint mondtam, ez nagy megtiszteltetés számomra."

Cunha máris pozitív hatással volt környezetére a Unitednél, hiszen mosolygós természete erős harciassággal párosul az edzéseken, amely egyértelműen nagy erényt jelent.
Ezt a karakterét és képességét már a Wolvesnál is bemutatta és mivel 15 gólt szerzett a bajnokságban, ezért érthetően nagy volt iránta az érdeklődés több klub részéről is.
Matheus számára azonban csak és kizárólag a United jöhetett szóba. A sajót munkatársainak ismét kihangsúlyozta, hogy mindig is az volt az álma, hogy az Old Traffordon szerepelhessen hazai játékosként, de sokat nyomot a latban a döntése tekintetében az is, ahogyan Ruben Amorim eladta számára az általa kigondolt projektet.
"Amikor megérkeztem, nagyon jó fogadtatásban volt részem" - tette hozzá.
"Ezek a dolgok nagyon sokat tudnak segíteni, mert így jobban azt érezheti az ember, hogy tagja a közösségnek. Minden olyan dolgot, amellyel a csapat előmenetelét tudom segíteni, alázattal megteszek. Nagyon jól érzem magamat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |