Dorgu: Ruben elképzelései szerint fejlődünk
Patrick Dorgu úgy véli, hogy az amerikai előszezonbeli túránk segít a Manchester United játékosainak jobban megérteni Ruben Amorim elvárásait.
Dorgu - aki csütörtökön, a Bournemouth ellen 4-1-re megnyert mérkőzésen a Vörös Ördögök egyik kiemelkedő játékosa volt - remek teljesítménye után dicsérő szavakkal illette a vezetőedzőt.
A dán válogatott játékos - aki a Soldier Fielden megszerezte második gólját a Untiedben - folyamatosan veszélyt jelentett a bal oldalon, és megkeserítette Andoni Iraola csapatának életét.
A 2025/26-os szezon közeledtével Patrick örül, hogy minden lehetséges módon segítheti csapattársait, miközben a Premier League rajtjáig már csak néhány nap van hátra.
"Jó érzés volt" – kezdte a volt Lecce-játékos az MUTV-nek Chicagoban adott interjújában. "Jó volt segíteni a csapatnak, és jó érzés volt megnyerni a mérkőzést. Folyamatosan fejlődünk, és alig várjuk a szezon kezdetét."
"Jó volt látni, hogy a szurkolók ott voltak, annak ellenére, hogy az időjárás nem volt túl jó. Jó volt, hogy a csapat jó teljesítményt nyújtott a szurkolók előtt."
Mason Mounttal és Bruno Fernandessel együttműködve Dorgu energiája fontos pillanatokban segítette Amorim csapatát, amely a mérkőzés során végig veszélyeztette a Bournemouthot.

A 20 éves játékos - aki csak januárban érkezett az Old Traffordra - kezdi megtanulni, hogy a vezetőedző hogyan szeretné, ha a szárnyvédő pozíciójában játszana.
"Úgy érzem, hogy az előszezon segít mindenkinek még jobban megérteni Ruben elképzeléseit" – tette hozzá Dorgu. "Minél többet edzünk, annál jobban megértjük az elképzeléseit, és úgy érzem, hogy ez már kissé látszik is a pályán. Folyamatosan fejlődünk."
Dorgu, valamint dán csapattársa, Rasmus Hojlund is gólt szerzett az első félidőben, és a védő reméli, hogy ez a szezonban még többször megismétlődik.
"Jó volt látni, hogy újra gólt szerzett, és remélhetőleg még többet fog szerezni a szezonban" - mondta Patrick. "Minden mérkőzés egy lehetőség a fejlődésre és az Arsenal elleni felkészülésre. Minden mérkőzés fontos, és mi mérkőzésről mérkőzésre fogunk haladni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló