Hivatalos: Moorhouse kölcsönbe került
A Manchester United fiatal középpályása, Jack Moorhouse új, hároméves szerződést írt alá a klubbal, egyéves opcióval.
A fiatal, ír válogatott játékos egy szezonra szóló kölcsönszerződést is kötött a Leyton Orient csapatával.
Ez Moorhouse számára az első tartós tapasztalatot jelentheti a Unitedtől távol, a felnőtt labdarúgásban, és az Akadémia korábbi játékosa, Richie Wellens irányítása alatt fog játszani.
Wellens - aki egy alkalommal lépett pályára a United színeiben, majd máshol folytatta sikeres pályafutását - a 2022/23-as szezonban a League Two bajnoki címéhez vezette az Orientet, majd tavaly májusban, a League One rájátszásának döntőjébe jutottak. Sajnos ott azonban vereséget szenvedtek a szintén londoni Charlton Athletic ellen.
Moorhouse így egy olyan klubhoz csatlakozik, amely a tavalyi szezonban elért jó formájára szeretne építeni.
A 19 éves játékos maga is remek 2024/25-ös szezont zárt, amelynek során elnyerte a Premier League 2 decemberi Hónap Játékosa díját, és Ruben Amorim irányítása alatt több alkalommal is bekerült a felnőtt csapat utazó keretébe.
Jack ezután májusban az ázsiai túra mindként mérkőzésén pályára lépett.
Az Akadémia munkatársai továbbra is szoros kapcsolatban maradnak Jackkel, támogatják fejlődését, sok sikert kívánunk neki a Brisbane Roadon!
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!