Lisandro Martinez újra edzésben
Egy régóta várt pillanatra került sor szerdán Carringtonban, ugyanis Lisandro Martinez ismételten a felnőtt csapat keretével végezhetett teljes értékű edzésmunkát.
Az argentin válogatott játékos február eleje óta harcképtelen, amikor a Crystal Palace elleni hazai vereség alkalmával térdsérülést szenvedett.
Licha ezt követően műtéti beavatkozáson esett át, az elmúlt hónapokban pedig nagyon keményen dolgozott Carringtonban a rehabilitációs programjának teljesítésén.
A hosszú folyamatban most egy fontos mérföldkőhöz érkezett, Martinez ugyanis már csatlakozhatott csapattársaihoz a füvön végzett edzéseken is.
A Vörös Ördögök 6-osa 2022-es, Ajaxtól való Manchesterbe igazolása óta 91 alkalommal viselte a klub vörös mezét, amelyek során háromszor tudott eredményes lenni, az eltelt évek során pedig Ligakupa és FA-kupa győztesnek is vallhatja már magát.

A népszerű középhátvéd visszatérése egészen biztosan nagy pozitívumot jelent majd Ruben Amorim számára, bár a reintegrációs folyamatot igyekeznek nem elsietni az esetében.
A portugál vezetőedző korábban nem akart pontos dátumot megnevezni Licha várható visszatérésére a meccsnapi keretbe, de a múlt héten azt elárulta, hogy elégedett a játékos felépülési folyamatának haladásával.
"Ő jól érzi magát" - mondta Ruben.
"A térde nagyon jól reagál, szóval nem akarok egy konkrét napot vagy hetet kijelölni a visszatérésére vonatkozóan."
"Nem tudom még, hogy ez mikor lesz, de ahhoz már közel jár, hogy elkezdhesse a csapattal való közös edzéseket. Minden a Licha ritmusán és azon múlik, hogy ki tudja-e harcolni a helyét vagy sem, de hamarosan újra teljes értékű edzésmunkát végezhet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló