De Ligt: Van bennünk kurázsi
Matthijs de Ligt szerint ebben a szezonban "van kurázsi" a Vörös Ördögökben, miután a hosszabbítás utolsó pillanatában szerzett góljukkal 2-2-es döntetlent értek el a Tottenham Hotspur ellen idegenben.
Bryan Mbeumo első félidei fejesgóljával még a vendégeknél volt az előny a szünetben is és a mérkőzés nagy részében úgy tűnt, hogy kényelmesen behúzhatják a győzelmet, de az utolsó tíz percben Mathys Tel és Richarlison góljaival fordítottak a londoniak.
A manchesterieknek azonban nem kellett vereséggel távozniuk, az utolsó pillantig való küzdésük ugyanis eredményesnek bizonyult és Fernandes szögletét De Ligt váltotta fejjel gólra, így egy pontot szerezve térhettek haza.
A történtek nagyon hasonlítanak az egy hete, a Nottingham Forest otthonában elért, ugyanilyen leosztású eredményhez, ahol az ellenfél két góllal gyorsan megfordította a mérkőzést, majd egy kései egyenlítéssel mégse marad pont nélkül a United, ez pedig a holland védő szerint a csapat küzdőszellmét bizonyítja.
"Szerintem hasonló volt a helyzet, mint a múlt héten" - kezdte De Ligt a lefújást követően a TNT Sportsnak.
"Tavaly 1-0-ra kikaptunk a Foresttől idegenben. És az előző szezonban 1-0-s vereséget szenvedtünk a Tottenham otthonában is."
"Azonban a múlt héten és ma is bizonyítottuk, hogy mindig meg van bennünk a kurázsi ahhoz, hogy pontot és gólt szerezzünk."

Nem ez volt a legjobb produkciója egyik csapatnak sem, de a Vörös Ördögök úgy érezhetik, hogy kiénekelték a sajtot a szájukból, mert bár a legvégén ők mentettek pontot, a Spurs gyors két gólos fordításáig biztos kézzel őrizték vezetésüket, ezt a véleményt pedig De Ligt is osztja.
"Szerencsére sikerült itt pontot mentenünk" - kezdte a védő.
"De szerintem ennél többet érdemeltünk."
"Úgy értem, hogy a Spurs első gólja egy kicsit szerencsés volt. Megpattant rajtam a labda és úgy vágódott a kapuba, amit nagyon nehéz lett volna hárítani."
"Egy kicsit csalódott vagyok emiatt, de a végén nagyon büszke voltam az egész csapatra."
Nem csak hogy az utolsó percig harcoltak a manchesteriek, de mindezt emberhátrányban is tették, ugyanis Benjamin Sesko sérülésekor a csapatnak már nem volt több cserelehetősége.
"Mindez 10 emberrel sikerült, ami igazán büszkévé tesz."
"A szezon nagyon hosszú és a végén, ha az ilyen meccseket nem veszíted el, az mindig nagyon fontos tud lenni."
"Jó meccset játszottunk és szerintem akár ennél egy kicsivel többet is megérdemeltünk volna."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ