Cunha újra edzésben

Matheus Cunha is részt vett a Manchester United szerdai edzésén Carringtonban.


A brazil játékos azt követően készülhetett együtt társaival a csütörtök esti, West Ham United elleni hazai bajnoki mérkőzésre, hogy az elmúlt két fordulóban sérülés miatt hiányzott a csapatból.

 

Egy edzésen összeszedett rúgás miatt nem állhatott először rendelkezésre az Everton elleni, novemberi Premier League mérkőzésen majd nem lehetett ott a társakkal a pályán a Crystal Palace otthonában begyűjtött győzelem során sem.

 

 

Ruben Amorim a Selhurst Parkbeli megmérettetést megelőzően már utalást tett arra, hogy "Matheusra számíthat a következő meccsen", erről pedig vélhetően ismételten szó lesz majd a Kalapcsásosok elleni mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón is.

 

A West Ham 2007 decembere óta először sorozatban begyűjtött harmadik győzelmére hajt majd a Vörös Ördögök ellen, miután az előző szezonban a párosítás mindkét találkozóját megnyerték. Mindazonáltal a manchesteriek szeretnék pozitívan kezdeni az év utolsó hónapját, amelyre egy győzelemmel lenne a legjobb esélyük.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - West Ham

Premier League, 14. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!