Sesko: A Unitednél minden edzés olyan, mint egy valóra vált álom
A Manchester United csatára, Benjamin Sesko örül, hogy újra fit és bevethető, miután négy mérkőzés kihagyása után visszatért a hétfői, Bournemouth elleni 4-4-es döntetlen alkalmával.
Sesko a második félidőben állt be csereként az Old Traffordon, és nagy szerepet játszott Matheus Cunha góljának előkészítésében, amellyel a United 4-3-ra vezetett alig több, mint 10 perccel a mérkőzés vége előtt.
A nyáron az RB Leipzigből igazolt játékos több, mint egy hónapig nem léphetett pályára, miután novemberben, a Spurs elleni idegenbeli döntetlen során megsérült, de most örül, hogy visszatért a pályára.
"Nagyon boldog voltam, amikor visszatértem, hogy újra a csapat tagja lehettem" – mondta a csatár a héten.
"Élvezem, jól érzem magam, és minden nap jobbá próbálok válni. Természetesen az az álmom, hogy minden edzésen ott legyek, és gólokat szerezzek."
Benjamin visszatérése jókor jött a United számára, mivel Bryan Mbeumo - a szezon eddigi gólkirálya - azok között van, akik nem állnak rendelkezésre a vasárnapi Premier League-meccsen, az Aston Villa ellen.
A Vörös Ördögöknek Mbeumo, Amad és Noussair Mazraoui nélkül kell felkészülniük, akik az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepelnek, míg Casemiro eltiltás miatt nem játszhat. Matthijs de Ligt és Harry Maguire is sérülés miatt kihagyja a mérkőzést.
Ezen hiányzások ellenére Sesko szerint a héten pozitív volt a hangulat az edzéseken, miközben felkészültek arra a csapatra, amely az elmúlt kilenc mérkőzését megnyerte minden sorozatban.
"Tudjuk, hogy ez egy remek csapat, teljes erőbedobással készülünk. Megpróbáljuk ezt bizonyos helyzetekben, az Aston Villa gyenge pontjain kihasználni" – tette hozzá Benjamin.
"Úgy gondolom, a fiúk készen állnak, alig várjuk a vasárnapot, hogy a legjobbunkat nyújtsuk és megnyerjük a mérkőzést."

"[Ruben üzenete] nyilvánvalóan az volt, hogy próbáljuk befejezni a támadásokat, mert [a Bournemouth ellen] rengeteg lövésünk volt, próbáljunk precízebbek lenni, és a védelemben jobban koncentráljunk."
"Ahogy mindig mondja, ha koncentrálunk, nehéz legyőzni minket. Ezt már sokszor bebizonyítottuk, ez a fő célunk a hétvégre, hogy megpróbáljuk a lehető leghosszabb ideig megvédeni a kapunkat."
A 22 éves játékos a Manchester United Fogyatékkal Élő Szurkolók Egyesületének éves karácsonyi partiján beszélt a klub médiájának, amely csütörtök délután került megrendezésre az Old Trafford stadionban.
Miután nyáron csatlakozott a klubhoz, ez volt az első alkalom, hogy részt vett az eseményen, és élvezte a lehetőséget, hogy mosolyt csaljon a lelkes United-szurkolók arcára.
"Beszélgettünk, jól éreztük magunkat" – mondta Sesko mosolyogva, amikor megkérdeztük, milyen volt az esemény.
"Jó látni a szurkolókat, megadni nekik, amit akarnak, mert örülnek, hogy láthatják a játékosokat, és élvezik ezt. Ez a legfontosabb számunkra."
"Nagyon élvezem [a szurkolókkal való találkozásokat, mióta a klubhoz kerültem]. Hihetetlen, milyen szenvedélyesen rajonganak az emberek ezért a klubért, jó látni ezt."
"Velünk együtt lélegeznek, a mi helyünkben akarnak lenni, segíteni akarnak nekünk a mérkőzések megnyerésében. Ez csodálatos, imádom."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!