Manchester United 1-0 Newcastle United
Dorgu gólja után egy félidőt szinte végig védekezett a United, mely kihúzta kapott gól nélkül és három ponttal gazdagodott karácsonykor.
A Premier League karácsonyi fordulójának nyitómérkőzésén a Vörös Ördögök a Newcastle gárdáját fogadták az Old Traffordon.
A találkozó 3. percében egy hazai szögletet követően Casemiro próbált kapuba csúsztatni, de nem jól találta el a labdát.
Csendesen teltek a percek, a mezőnyben járt a labda, majd a vendégek kapusát ápolni kellett, amiért percekig állt a játék.
A 10. percben végre támadást láthattunk, a manchesteriek törtek be a tizenhatosra, a védők végül nagy nehezen tisztázni tudtak. A következő percben jobbról érkezett a labda a Szarkák kapuja elé, Sesko lövéséből nem lett gól.
Ahogyan a túloldalon egy szöglet utáni kavarodásból sem, aminél Heaven mentett fontos pillanatban.
Éledezett a Newcastle, egyre kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, azonban a támadásaikból legtöbbször szögletek lettek, melyek nem okoztak túl nagy gondot a manchesteri védelemnek.
A 24. percben Cunha kapott labdát a bal szélen, a tizenhatos oldalvonalától kapura lőtt, Ramsdale kiütötte a labdát, ami végül az oldalvonalon ment ki. Nagy bedobás szállt be a kapu elé, a védelem röviden tisztázott, Dorgu előtt hullott le a labda, amit remekül lőtt el a támadó, nagyszerű gólt ragasztva a jobb alsó sarokba, 1-0 a Unitednek!
Szerencsére a gól után sem állt vissza Amorim gárdája és szinte folyamatosan a Szarkák térfelén terelték a labdát. A 33. percben egy lendületes támadás végén ismét Dorgu került lövőhelyzetbe, de Ramsdale ezúttal védeni tudta a kísérletét.
Cunha is belendült, jó összjáték után próbálkozott, de kapu mellé bombázott.
A félidő utolsó perceiben Murphy beadásai jelenthettek volna veszélyt, nagyon jól ívelt a szélső a kapu elé, de szerencsére a társak lemaradtak a beadásokról.
Összességében egy közepes színvonalú találkozót láthattunk eddig, melyen a hazaiak többet próbálkoztak és megérdemelten szereztek vezetést.
Ruben Amorim cserélt a második játékrészre, Mount helyett Jack Fletcher folytatta a mérkőzést. Sajnos minden bizonnyal sérülés állhatott a csere mögött.
Ahogy az várható volt, a vendégek rendezték soraikat, sokkal jobb felfogással és teljestménnyel jöttek vissza a gyepre. Sorozatosan lőtték a szögleteket, de szerencsére a védekezéssel nem volt gond a manchesterieknél. Főleg Dorgut lehetett kiemelni ezekben a percekben, mert ő tisztázott, blokkolt.
A 60. perc hozta az első hazai helyzet a szünetet követően, egy labdaszerzés után Sesko tüzelt, de a léc kisegítette a Szarkákat.
Cserélt Amorim, ami meg is zavarta a csapatot. Szinte azonnal helyzeti voltak a Newcastle-nek, előbb Hall lőtt 22 méterről felsőlécre, majd szöglet után Schar próbálkozása után VAR-oztak, mert Martinez kezére lőtte a játékszert 1 méterről. De nem ítéltek büntetőt, ami teljesen jó döntés volt.
A 67. percben Gordon kapott csodás átadást, de 7 méterről ellőtte a labdát a kapu előtt.
Hat perccel később Martinez szabadrúgása szállt a kapu elé, ahol Dalot érkezett megelőzve a védőjét, de 10 méterről csúnyán kapu fölé tüzelt.
A második játékrész toronymagasan a vendégekről szólt, már ami a támadójátékot illeti, de megközelíthetjük úgy is, hogy a manchesteriek nagyon jól védekeztek.
A 80. percben Joelinton kísérletét védte biztosan Lammens, majd két perc múlva Cunha rontott el egy támadást, pedig több volt abban, de sajnos lövést választott passz helyett.
A Szarkák folyamatosan jöttek előre, szép támadás végén Gordon lövése szállt kapu fölé. Miley is lövéshez jutott, de szerencsére a labda elkerülte a jobb felső sarkot.
Hét perc ráadást jelzett a játékvezető. Óriásit védekezett a csapat a második játékrészben, aminek meg lett a gyümölcse három pont formájában!
Premier League, 18. forduló
Manchester United 1-0 Newcastle United
Old Trafford
Vezette: Anthony Taylor
United: Lammens - Martinez(Fredricson 88.), Heaven, Shaw(Malacia 88.) - Dalot, Casemiro(Yoro 60.), Ugarte, Dorgu - Cunha, Mount(J. Fletcher 46.) - Sesko(Zirkzee 60.)
Nem használt cserék: Bayindir, Fletcher T., Lacey, Mantato
Newcastle: Ramsdale - Miley, Thiaw, Schar, Hall - Tonali(Willock 76.), Bruno Guimaraes, Ramsey(Joelinton 68.) - Murphy(Barnes 68.), Woltemade(Wissa 68.), Gordon
Nem használt cserék: Pope, Alabi, Murphy, Neave, Shahar
Gólszerző: Dorgu 24'
Sárga lap: Shaw, Cunha illetve Tonali
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!