Játékosértékelés: Manchester United 1-0 Newcastle

Lássuk a Newcastle elleni hazai mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Senne Lammens: Végre egy újabb kapott gól nélkül lehozott meccs. Igaz, nagy védenivalói nem akadtak, de az első félidőben egy szögletnél nagyon észnél kellett lennie. Sok dolga akadt a levegőben, de ezeket mindig jól látta el. 7
Diogo Dalot: A szerkezetváltásnak köszönhetően újra eredeti, jobb oldali védő posztján játszhatott, amely értelmében kevesebb feladata volt az első félidőben a támadások segítésében. A szünet után újra szárnyvédővé vált, amely több támadófeladatot is eredményezett számára és akár a meccset is eldönthette volna, de üresen állva fölé bombázott. 6
Ayden Heaven: Tanári meccse volt. Sok bizonytalankodás után ezúttal minden eseményt a kezében tartott. Ha kellett agresszív volt, de közben nyugodtságot is sugárzott. Woltemade-t teljesen levetete a pályáról. 8
Lisandro Martinez: Féltünk, hogy ez a védelem miként fogja állni a sarat magasságot tekintve a Newcastle-lel szemben, de az ezen az estén csapatkapitányi tisztséget betöltő argentinnál nyoma nem volt semmi hátránynak. Remekül védekezett, a fejpárbajokban se volt elveszett. Megérdemelte a vastapsot lecserélésekor. 8
Luke Shaw: Az első félidőben ismét a támadásokhoz sokat fellépő Shaw-t láthattuk a pályán, aki ezt láthatóan élvezte is. A fordulás után a védekezés volt a fő feladata, amit meg is oldott Murphy-vel szemben. 7
Manuel Ugarte: Szezonbeli messze legjobb meccse volt ez, persze nála nem igazán volt eddig magasan a léc. Kellően harcos volt és addig üldözte az ellenfelet, ameddig csak lehetett. A labda továbbra sincs nála jó helyen, de ez legalább egy értelmezhető produkció volt tőle. 6
Casemiro: Övé volt a meccs első nagyobb helyzete egy szöglet utáni tiszta fejest követően, de utána nem igazán róla szóltak az események. Meglepődött a lecserélésén, ami valóban vithatató, de az is tény, hogy mostanában a második félidőket már eléggé nehezen bírja szusszal és most sem tudta kontrollálni az eseményeket. 6
Patrick Dorgu: Élete meccse volt ez United mezben. Szárnyalt a jobb oldali középpályás poszton. Kapásból lőtt gólja döntött el a találkozót, de ezen kívül is nagyon jól mozgott támadásba, emellett pedig hol blokkolt, hol pedig szerelt védekezésben. Amint visszaállt a bal oldali szárnyvédő posztra már nem villogott annyit, de hatalmasat melózott ezen az estén. 8
Mason Mount: Jól játszott össze a társakkal és a presszingeket is hozta, amikor csak kellett. A hiánya igazán azt követően érződött, hogy a félidőről egy sérülés után már nem tudott kijönni a pályára. 6
Matheus Cunha: A csapat támadásainak vezére volt. Bár gólt nem szerzett, igyekezett minden kreatív felelősséget átvállalni Fernandes hiányában. A Garnacho-féle lövünk ahonnan csak tudunk attitűdjét levetkőzhetné, mert anélkül ez egy hibátlan meccse lett volna a sok remek támadásépítéssel és elgondolással. 7
Benjamin Sesko: Jól tartotta meg a labdát, de nehezen volt ígéretes pozícióban megjátszható. Amikor mégis, akkor viszont mindkét helyzetét elpuskázta. A második bár kapufa lett, a cseréje már el volt tervezve. 5


Cserék:

Jack Fletcher: (46. percben Mason Mount helyett) Jól szállt be tapasztalatához képest, de nyilván visszaesés volt a csapat játékában Mounthoz képest. Az elején kereste a megfelelő sebességi fokozatot, de aztán jól vette az akadályt és értékes tapasztalatokkal gazdagodhatott felnőtt szinten. 6
Joshua Zirkzee: (60. percben Benjamin Sesko helyett) Vérlázítóan gyenge meccse volt ez. Értjük a meccs hiányt és azt is, hogy soha nem igazán ízlett számára a bójacenter szerepkör, de az, hogy egyetlen fizikai párharcot se tud megnyerni, az botrányos ezen a szinten. 3
Leny Yoro: (60. percben Casemiro helyett) Nem volt egyszerű dolga Gordonnal szemben, aki okozott is számára nehéz pillanatokat, de alapvetően hozzájárult a védekezés stabilizálásához. 6
Tyler Fredericson: (88. percben Lisandro Martinez helyett) Segített kapott gól nélkül kihúzni a meccset. 5
Tyrell Malacia: (88. percben Luke Shaw helyett) Emberemlékezet óta nem láttuk United mezben, de ő is megtette, amit kellett az eredmény megőrzéséért. 5

Menedzser:

Ruben Amorim: Végre félre tette büszkeségét és "váratlant" húzva átállt egy olyan játékrendszerre, ami amellett, hogy jól állt a csapatának és szolgálta a jelenlegi körülményeket is, még az ellenfelet is meglepte vele. 8
 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Patrick Dorgu

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, akkor értékelj másként vagy azt kérjük, hogy kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!