Fergusont megrémítették a lázadások
Sir Alex Ferguson beszélt arról, mennyire megrémítették a lázadások, amelyek a héten egész Angliában felütötték fejüket.
A Manchester United skót menedzsere szerint a mostani hét eddigi napjai rendkívül nyomasztóak az egész ország számára, a szûnni nem akaró erõszak és lázadozás miatt.
"Elszomorító, és egyben nyomasztó hét áll mögöttünk, teljesen lehangoló ez az állapot" - kezdte.
"Ezek a dolog a mi országunkban történnek."
"Nagyon könnyû lenne számomra azt mondan, hogy az ÖNÖK országában, hiszen nem Skóciában történnek ilyenek, de ez tényleg nagyon nyomasztó."
"Az egyik legzavaróbb dolog ebben, hogy engem ugyanúgy foglalkoztat a kérdés, 'Mi a franc történik?', mint egy olimpikont, egy segédtanárt, vagy egy milliomos lányát."
"Mit gondolhatnak ezeknek az embereknek (lázadók - a szerk.) a szülei most?"
"Nem büszkék arra, amilyen gyerekeket neveltek? És mit gondolhatnak a nagyszüleik?"
"Ezek mind gazemberek. És soha nem fogják tudni õket elkapni."
"Néhányukat lehet, hogy elkapják, de ha csak errõl olvasunk, már az is kiábrándító."
"Ezekne az embereknek becsülniük kellene a közösséget, amelyben élnek, a szüleiket, akik annyi mindent megtettek azért, hogy nekik jobb lehetõségeik legyenek. Csak abban lehet reménykedni, hogy ez nem sokáig tart már."
MirrorFootball
Mirror
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő