Carrick: Fernandes nagy elismerést érdemel
Michael Carrick kihangsúlyozta, a Manchester United sokat köszönhet az átigazolásának hatodik évfordulóját ünneplő Bruno Fernandesnek.
Fernandes átigazolását a Sporting Lisszanbontól 2020-ban pontosan ezen a napon jelentették be hivatalosan a felek, ennek kapcsán pedig Carricket pénteki hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján arról kérdezték, milyen a munkakapcsolata a csapatkapitánnyal.
Michael már Fernandes Manchesterbe való megérkezésekor is tagja volt Ole Gunnar Solskjaer edzői stábjának, a hó eleji klubhoz való visszatérésekor pedig ott folytatták együttműködésüket, ahol korábban abbahagyták.
"Számos módon szinte azonnal hatalmas hatást gyakorolt a csapatra. Nála mindig látható a szenvedély és az, hogy jól akar teljesíteni. Rögtön látszódott, hogy milyen minőséget képvisel, ezt pedig azóta is folyamatosan bizonyítja."
"A kiegyensúlyozott teljesítménye, a teljesítményének szintje, hogy mindig a pályán akar és fizikálisan is tud lenni, olyan dolgok, amelyekért nagy elismerést érdemel."
"Mi mindannyian győzni akarunk, jobbak akarunk lenni, csapatként szeretnénk fejlődni és sikeresnek lenni - ezeken mind együtt dolgozunk. De Bruno fantasztikus mióta megérkeztem a klubhoz és akkor is az volt, amikor korábban itt dolgoztam."
"Szóval csak és kizárólag jó dolgokat tudok róla elmondani."
)
Fernandes a szezon korábbi részében átlépte a 300 tétmérkőzéses és a 100 gólos álomhatárt is a Vörös Ördögök színeiben, az öltözőben pedig továbbra is nagy hatású személyiség, akit a szurkolók körében a Ferguson utáni éra egyik legjobb igazolásaként tartanak számon.
A csapat 8-asa mindig elhivatottságot mutat a United érdekében és bár a mostani szezont követő jövője beszédtémát szolgáltat a médiában, Carrick szerint kapitánya fókuszában csakis az áll, hogy segítsén az elmúlt időszak jó eredményeit fenntartani, amikor vasárnap a bajnokságban a Fulhamet fogadják az Old Traffordon.
"Ne szaladjunk ennyire előre [Bruno jövőjét illetően]" - tette hozzá Carrick, amikor egy újabb Fernandes jövőjével kapcsolatos kérdést kellett megválaszolnia.
"Mi most a következő mérkőzésre való felkészülésünkön dolgozunk és a most zajló átigazolási időszakról beszélünk, amely néhány napig még tart, így jelen pillanatban ez képezi még a gondolkodásunk tárgyát."
"De nekem a legfőbb témát az jelenti, hogy miként vívjuk meg a vasárnapi meccsünket, Bruno pedig maximálisan elkötelezett. Egyáltalán nincsen vele semmilyen probléma."
"A jövőbeli dolgok majd a szezon végeztével vagy máskor megoldásra kerülnek, de jelen pillanatban minden pozitív. Nincsen semmilyen okunk ezt másként gondolni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Fulham
Premier League, 24. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló