Beharangozó: Manchester United - Tottenham

Ismét itt a hétvége, új bajnoki forduló, és ismét egy rangadó.


Hazai pályán, egy újabb rangadóval folytatják a bajnoki szereplést a Vörös Ördögök, akik immár 7 mérkőzés óta veretlenek, legutóbbi 3 Premier League találkozójukat zsinórban megnyerték, legyőzve többek közt a városi rivális City-t, és a bajnoki címre hajtó Arsenalt is. Valamint a Fulham is végül legyőzésre került, ráadásul az Ágyúsok elleni meccshez hasonlóan izgalmas körülmények között.

 

A Spurs a legutóbbi, Old Traffordon tett látogatása során meglehetősen sima győzelmet aratott a házigazdák ellen, előtte pedig 1 ponttal távoztak. Legyőzni legutóbb 2022 márciusában és októberében tudtuk őket az Álmok Színházában, de szurkolunk, hogy Frank Ilett hajvágásához egy újabb győzelmet be tudjanak gyűjteni a srácok.

 

A londoni csapatnak egyébként most nem megy olyan jól a szekere. Idén még nincs győzelmük a bajnokságban és legutóbbi 5 mérkőzésükből 3-at is döntetlenre adtak 2 vereség mellett. Bár így sem szabad őket alábecsülni, mert például a nemzetközi porondon meg szépen meneteltek, viszont elég erős sérüléshullám sújtja őket, így az biztos, hogy a legerősebb keretére nem számíthat a United ellen Thomas Frank.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: De Ligt, Dorgu, Mount

 

Tottenham: Bentancur, Bergvall, Danso, Davies, Kudus, Kulusevski, Maddison, Porro, Richarlison, Spence, Van de Ven 

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United a legutóbbi 6 Tottenham elleni bajnokiján nyeretlen maradt 3 vereség és 3 döntetlen eredménnyel, ami a leghosszabb győzelem nélküli sorozatuk a fővárosi csapat ellen az 1914 és 1921-es időszakban produkált nyeretlenségi szériával egyetemben, ami szintén 6 meccs volt.

 

A Spurs az előző idényben 0-3-ra megnyerte a United elleni bajnokiját az Old Traffordon, azonban eddig mindössze egy alkalommal tudtak két egymást követő Premier League találkozót is megnyerni itt, mégpedig 2014 januárjában.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Tottenham a legutóbbi 8 meccsén veretlen maradt a United ellen 5 győzelemmel és 3 döntetlennel. Ez a leghosszabb veretlenségi sorozatuk a Vörös Ördögökkel szemben, míg a 21. században csupán a Chelsea tud ennél hosszabb veretlenségi sorozatot felmutatni a United ellen, ami 12 mérkőzést takar 2012 ás 2017 között.

 

A Manchester United veretlen maradt a legutóbbi 7 Premier League találkozóján 4 győzelem és 3 döntetlen eredménnyel, és Michael Carrick visszatérése óta mindhárom bajnokiját megnyerte a csapat. A Vörös Ördögök legutóbb 2024 februárjában tudtak zsinórban 4 mérkőzést is megnyerni Erik ten Hag irányítása alatt, míg legutóbb 2022 februárjában volt hosszabb veretlenségi sorozatuk Ralf RAngnick irányításával, 8 meccsen keresztül.

 

A Tottenham a legutóbbi 6 bajnokiján nem tudott győzni, 4 döntetlen és 2 vereség a mérlegük, ami a leghosszabb nyeretlenségi sorozatuk a 2024/25-ös idényben elért 7 mérkőzés óta. Azonban a Spurs idei 7 bajnoki győzelméből 5 idegenben született.

 

A Manchester United mind a 9 olyan bajnoki találkozóján veretlen maradt, amelyeken alacsonyabb volt a labdabirtoklási arányuk ellenfeleik labdabirtoklási arányához képest (7 győzelem, 2 döntetlen), és mind a 7 olyan mérkőzést megnyerte, amelyeken 45% alatti labdabirtoklási aránya volt. Az 50% feletti labdabirtoklási aránnyal lehozott 15 bajnoki találkozóból csupán 4-et nyertek meg 6 döntetlen és 5 vereség mellett.

 

A Premier League aktuális szezonjában mindössze az utolsó két helyezett, a Burnley (23) és a Wolves (21) kapott több gólt az első félidőben, mint a Spurs (18). A londoni csapat ebben az az idényben mind a 10 olyan bajnokiján nyeretlen maradt, amelyeken a félidőben hátrányban voltak (3 döntetlen, 7 vereség), és mind a 6 olyan találkozón veretlenek maradtak, amelyeken a szünetre előnnyel vonultak le (5 győzelem, 1 döntetlen).

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

67 mérkőzés - 39 United győzelem, 15 döntetlen, 13 Tottenham győzelem

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: D, D, GY, GY, GY

 

Tottenham: D, V, V, D, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Tottenham 0-3 (2024.09.29.)

United - Tottenham 2-2 (2024.01.14.)

United - Tottenham 2-0 (2022.10.19.)

United - Tottenham 3-2 (2022.03.12.)

United - Tottenham 1-6 (2020.10.04.)

 

 

A csapatok legeredményesebb gólszerzői a bajnokságban:

 

United: Mbeumo 8 gól, Cunha 6 gól, Fernandes 5 gól, Casemiro 5 gól, Sesko 5 gól

 

Tottenham: Richarlison 7 gól, Romero 4 gól, Van de Ven 4 gól

 

 

Premier League, 25. forduló

Manchester United - Tottenham Hotspur

Old Trafford, 2026.02.07. 13:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Michael Oliver

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Lammens - Dalot - Maguire - Martinez - Shaw - Mainoo - Casemiro - Diallo - Fernandes - Cunha - Mbeumo

 

Tottenham: Vicario - Palhinha - Romero - Dragusin - Gray - Bissouma - Gallagher - Udogie - Odobert - Simons - Solanke

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

 

A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.


manutdfanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Tottenham

Premier League, 25. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!