Beharangozó: Manchester United - Brentford
Hétfő este a Brentford érkezik az Old Traffordra.
Mindössze 6 pontra van szüksége a Vörös Ördögöknek ahhoz, hogy biztosan a Bajnokok Ligája indulást érő helyek egyikén zárják a bajnoki szezont, a gyűjtögetést pedig a Méhek ellen meg is kezdhetnék, hogy a még az aztán hátralévő 4 fordulóban már kevésbé kelljen izgulnunk a képernyők előtt ülve.
A Brentford a legutóbbi 5 bajnokiját döntetlenre hozta, Carrickék pedig két vereség és egy döntetlen mellett két bajnokit megnyertek ezekből. A statisztika is a United mellett áll, ugyanis egészen 1937-ig kell visszautaznunk a múltba, hogy Brentford győzelmet találjunk az Álmok Színházában, de ha csak a Premier League-et nézzük, akkor az eddig lejátszott 9 találkozójukból 5-öt tudott megnyerni a United, ezekből 4-et hazai közönségük előtt, míg a Brentford mindhárom győzelme a saját stadionjukban született.
Bízunk benne, hogy a srácok a hajrára felszívják még magukat és a BL indulás kivívása mellett meg tudják tartani a 3. helyezésüket is, ami a szezon kezdetét nézve egy kifejezetten szép eredmény lenne.
Akik hiányozhatnak:
United: De Ligt, Dorgu, Martinez, Yoro
Brentford: Carvalho, Dasilva, Furo, Henderson, Henry, Janelt, Milambo
Érdekességek:
A Manchester United a legutóbbi két bajnokiját elveszítette a Brentford ellen, ami több, mint amennyit az ezeket megelőző 11 során buktak el összesen (8 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség).
Győzelem esetén a Brentford mindössze 2. alkalommal érne el bajnoki duplát a United ellen. Ez korábban csak az 1936/37-es szezonban sikerült nekik és akkor a Vörös Ördögök ki is estek a bajnokságból.
Ez a Manchester United 6. olyan bajnoki meccse az idényben, amit hétfőn játszanak, ami a legtöbb az 1995/96-os szezon óta, amelyben szintén 6 ilyen bajnoki összecsapásuk volt. Ennél többet, szám szerint 7-et az 1992/93-as szezonban játszottak korábban hétfő este.
A Vörös Ördögök a novemberi, Everton elleni 1-0-s vereségük óta lejátszott 21 bajnokijuk mindegyikén gólt tudtak szerezni, ami a leghosszabb gólszerző sorozatuk Sir Alex Ferguson visszavonulása óta. Vele a 2012 novembere és 2013 áprilisa között volt ilyen, pontosabban hosszabb gólszerző sorozatuk, ami 23 bajnokin keresztül tartott.
A Brentford a legutóbbi 5 bajnokijának mindegyikét döntetlenre hozta. A PL-ben legutóbb a Manchester City-nek volt hosszabb döntetlen szériája 2009 októbere és novembere között, ami 7 találkozón keresztül tartott.
A Manchester United a legutóbbi hazai bajnokiját elveszítette. A Leeds ellen kaptak ki 2-1-re. 2025 májusa óta azonban nem szenvedtek el egymás után két vereséget hazai közönségük előtt.
A Brentford a februári Brighton elleni 2-0-s vereségük óta egyszer sem került hátrányba bajnoki találkozón. Legutóbb a 2022/23-as szezonban, november és február között volt ennél jobb teljesítményük ebben a mutatóban, amikor 7 bajnokin keresztül tudták ezt tartani.
A Manchester United a Chelsea elleni idegenbeli bajnokin 17-tel több lövést kapott a kapujára, mint amennyivel ők veszélyeztetni tudták a Kékek kapuját (21 lövés/4 lövés). Ez a legnagyobb lövéskülönbségük 2024 áprilisa óta, amikor a Liverpool ellen játszottak (ott 19 volt a különbség). Ez volt a legnagyobb különbségük győzelem esetén 2017 decembere óta, amikor az Arsenal ellen játszottak (itt 8 lövésük volt és 33 az Ágyúsoknak).
Egymás elleni Premier League statisztika:
9 mérkőzés - 5 United győzelem, 1 döntetlen, 3 Brentford győzelem
A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:
United: V, GY, D, V, GY
Brentford: D, D, D, D, D
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:
United - Brentford 2-1 (2024.10.19.)
United - Brentford 2-1 (2023.10.07.)
United - Brentford 1-0 (2023.04.05.)
United - Brentford 3-0 (2022.05.02.)
United - Brentford 4-1 (1946.12.07.)
A két csapat legeredményesebb gólszerzői a bajnoki szezonban:
United: Mbeumo 9 gól, Sesko 9 gól, Fernandes 8 gól, Casemiro 8 gól, Cunha 8 gól
Brentford: Thiago 21 gól, Schade 7 gól, Ouattara 5 gól
Premier League, 34. forduló
Manchester United - Brentford
Old Trafford, 2026.04.27. 21:00
A találkozó játékvezetője: Chris Kavanagh
Lehetséges kezdőcsapatok:
United: Lammens - Dalot - Heaven - Maguire - Shaw - Mainoo - Casemiro - Diallo - Fernandes - Cunha - Mbeumo
Brentford: Kelleher - Kayode - Berg - Collins - Lewis-Potter - Yensen - Yarmoliuk - Ouattara - Damsgaard - Schade - Thiago
ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1
A mérkőzést a Match 4 élőben közvetíti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ