United U18 - Liverpool U18 4-1

A Manchester United U18-as csapata 4–1-re legyőzte a Liverpoolt a Carringtonban rendezett, U18-as Premier League mérkőzésen.


Jay McEvoy első félidei duplájának köszönhetően Darren Fletcher együttese már korán kétgólos előnyre tett szert a napsütéses meccsen. Egy védelmi zavar után Joe Bradshaw szépített a második félidőben a Mersey-partiak számára, de a United hamar visszavette az irányítást. Gabriel büntetőből növelte háromgólosra az előnyt, miután Amir Ibragimov ellen szabálytalankodtak, majd a hajrában ismét betalált, beállítva a végeredményt.

 

Első félidő

Noah Ajayi már az első percben helyzetbe került Jim Thwaites kiugratása után, jelezve, hogy Fletcher csapata korán át akarja venni az irányítást. A német játékos visszagurította a labdát a kapu elé Louie Bradbury-nek, de lövése mellé szállt.

 

Gabrielt ellen egy elkésett belépővel szabálytalankodott a liverpooli Prince Cisse, amit nem fújt le a játékvezető, majd nem sokkal később a fiatal Vörös Ördögök megszerezték a vezetést. Rafe McCormack remek íveléssel találta meg Junior Brownt, aki kapásból továbbtette a labdát McEvoy elé, ő pedig a rövid saroknál a hálóba bombázott. Ez megérdemelt jutalom volt a jó kezdésért, McEvoy pedig kiválóan használta ki a számára adódó kis területet, és határozottan fejezte be az akciót.

 

Forrester megpróbálta kiegyenlíteni az állást, amikor végigszáguldott a szélen és az alapvonalig jutott, de McEvoy jól szerelte.

 

Később Thwaitest buktatták, amiből szabadrúgást kapott a United. Az akció végén ismét McEvoy került helyzetbe, aki fél óra játék után megszerezte második találatát.

 

Simon Wiles csapata a szünet előtt szépíthetett volna, Forrester és Aiden Yeguo is közel járt a gólhoz.

 

 

Második félidő

A második játékrész elején Brown tört kapura James Overy hosszú, ívelt passza után. Bár Bailey Hall először tisztázott, a kipattanóra McEvoy csapott le, de lövését könnyedén fogta a kapus.

 

Brown továbbra is veszélyes volt: ezúttal szabadrúgást harcolt ki a tizenhatos előterében, miután Hall eladta neki a labdát.

 

Harvey Owen szabálytalankodott Thwaites ellen, aki el is végezte a szabadrúgást, de az ismétlést követő próbálkozás sem talált kaput.

 

Valamivel több, mint egy óra elteltével Haydn Murray-Holme szögletét sem Bradbury, sem Cameron Byrne-Hughes nem tudta felszabadítani, így Bradshaw könnyű gólt szerzett, 2–1-re módosítva az állást.

 

Mindkét csapat több cserét is végrehajtott a mérkőzés kulcsfontosságú szakaszához közeledve, amikor a United ismét fölénybe került. Először Ibragimovot rántotta le a tizenhatoson belül Murray-Holme, miután egy szép akciót vezettek Samuel Lusale-lel.

 

A büntetőt Gabriel végezte el, és higgadtan a másik irányba küldte Hallt, mellyel tovább növelte saját és csapata góljainak számát Carringtonban.

 

Ismét ugyanaz a páros villant: Ibragimov készítette le a labdát Gabrielnek, aki egy az egyben kapura tört, és finom megoldással megszerezte második gólját, egyben a mérkőzés utolsó találatát.

 

A mérkőzés részletei:

United: Byrne-Hughes; Overy, Mills, McCormack, Helafu; Thwaites (Ibragimov 57'), McEvoy; Brown (Plunkett 75'), Gabriel, Ajayi (Lusale 68'); Bradbury (Shah 75')

Nem használt csere: Heath
Sárga lap: Brown
Gólok: McEvoy (18', 30'), Gabriel (82', 87')

 

Liverpool: Hall; Conde (Ayman 60'), Clarke, Owen (O’Connor 60'), Cisse; Upton, Eden; Bradshaw, Farkas (Hickman 77'), Yeguo; Forrester (Murray-Holme 60')

Nem használt csere: Wright
Sárga lap: Cisse, Eden, Owen
Gól: Bradshaw (63')


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!