Hernandez - A nyelv a kulcs
A Manchester United csatára, Javier Hernandez szerint David de Geának könnyebb lesz alkalmazkodnia a Premier League-hez, amint folyékonyan beszéli majd az angolt.
A fiatal spanyol kapus kemény keresztségen van túl új csapatánál azok után, hogy a Manchester City és a West Brom ellen is nagy hibákat vétett.
A legendás Edwin van der Sar nyomdokaiba lépni nehéz feladat és a 20 éves kapus - aki minden nap nyelvórákat vesz - nem kevés támogatást kapott az Old Traffordról.
Hernandez bebizonyította, azonnali hatást is el lehet érni külföldiként, hiszen nyitó szezonjában 20 gólig jutott jelenlegi csapatánál. A korábbi Chivas támadó tavaly nyáron érkezett Manchesterbe családtagja támogatását élvezve és úgy érzi, kulcsfontosságú volt beilleszkedésében, hogy tudott angolul.
"Mindig nehéz egy új országba menni, de tény, az édesapám és a húgom itt élnek velem, ami óriási segítség" - mondta Javier a Daily Mirrornak. "Ez könnyebbé tesz mindent."
"Nem az ételek vagy a szokások azok, amik legjobban hiányoznak Mexikóból, hanem a családom és az, hogy együtt leüljünk beszélgetni egymással."
"Elég jól beszéltem angolul, amikor elõször ide jöttem, azóta aprénként javulok, egyre többet értek meg és egyre jobban beszélem a nyelvet."
"De az igazság az, hogy tudtam angolul hatalmas segítség volt, mert ez azt jelentette, az öltözõben tudtam beszélgetni a többiekkel, gyorsabban megismerhettem õket."
"Csodálatosan kezeltek Manchesterben és nekem vissza kell fizetnek a hitet. Nagyon jó elsõ szezonom volt és remélem, még többel leszek képes hozzájárulni a csapat sikerességéhez."
"Úgy vélem, szép idõk elé néz ez a csapat és nagyon izgatottan várom a lehetõségeket, amiket a következõ szezonban kapok."
skysports.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló