Fergie érdeklõdött Maldini iránt
Sir Alex Ferguson egy olaszországi elõadásában elárulta, elrettentették attól, hogy a Manchester United kísérletet tegyen Paolo Maldini leigazolására, méghozzá nem más, mint az AC Milan egykori sztárjának apja.
Maldini 25 éves pályafutása alatt kivívta maga számára, hogy a futballvilág valaha volt legnagyobb védõi között emlegessék, amely során több, mint 900 alkalommal ölthette magára az AC Milan mezét.
Úgy vonult vissza az olasz válogatottból, hogy mindmáig õ húzhatta magára legtöbbször a Squadra Azzura mezét, leginkább annak köszönhetõen, hogy egész karriere során folyamatosan magas szintû teljesítményt nyújtott.
Ezzel nem kerülte el a Manchester United akkori, és mostani menedzsere, Sir Alex Ferguson figyelmét se, aki szeretett volna lehetõséget biztosítani Maldini számára, hogy a Premier Leagueben is bizonyíthassa tudását, azonban elárulta, hogy gyorsan eltántorodott ezen szándékától, amikor beszélt az általa kínálandó lehetõségrõl a játékos apjával, Cesareval.
"Egyszer megkérdeztem Maldini apját, Cesaret a fia leigazolásával kapcsolatban" - mondta a skót menedzser a Corriere dello Sportnak római tartózkodása idején.
"Úgy nézett rám, mint ha õrült lennék, és a reakciója elég volt ahhoz, hogy felfogjam, a válasz nemleges lenne."

"Mellette nagyon szerettem Gianfranco Zola játékát. Mindig mosollyal az arcán játszott, és benne megvolt a megfelelõ sportszellem."
Az interjú során Francesco Tottiról, az AS Roma talizmánjáról is kérdezték Sir Alex Fergusont, aki éppen nehéz idõszakon megy keresztül a Farkasoknál.
"Totti a Roma szimbóluma, õ soha nem akarná elhagyni a klubot, csakúgy, mint Ryan Giggs és Paul Scholes a Unitedet."
"Tottit a megfelelõ szinten kell kezelni a Romanál, csakúgy, mint ahogy tettem azt én a Unitednél. Lehet, hogy nem biztosítom Giggs számára, hogy hétrõl-hétre játszon, de mindig itt van közöttünk. Ugyanezt kell tenni Totti esetében is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló