Evans fél az esetleges távozástól

Jonny Evans elismerte, javulnia kell ebben a szezonban, különben lehet ez lesz az utolsó éve a Manchester Unitednél.


Az észak-ír válogatott védõ remekül kezdte az idei szezont és Rio Ferdinand sérülése miatt a Tottenham elleni kiváló teljesítményét követõen az Arsenal elleni 8-2-es átgázoláskor is megtartotta helyét a csapatban.

Phil Jonesszal való fiatalos, ám remek partnerségében hisz Sir Alex Ferguson, ennek következtében Chris Smalling kiszorult a védelem jobb szélére, ahol azóta is nagyszerûen játszik.

De Evans tisztában van azzal, jelenlegi formáját tartania kell annak érdekében, hogy elkerülje azt, ami tavaly esett meg vele.

"A három szezonból, mióta visszajöttem a Sunderlandtõl a tavalyi volt a legnehezebb számomra" - mondta Jonny.

"Nem tudtam azt a formát elérni, amit akartam. Azon gondolkoztam, talán van még egy évem és ha ugyanígy teljesítek, a menedzser utána már nem számít rám."

 


"Nem játszottam rendszeresen, ami megfelelõ lenne a Manchester Unitednél, így visszamentem az alapokhoz és keményen dolgoztam."

Evans biztos volt abban, kap egy extra évet és a menedzser nem ítélkezik egy gyenge szezon alapján.

Wes Brown és John O'Shea sunderlandi távozása is újabb utalás volt arra, Ferguson bízik a védõben, de Evans tudja, nem engedheti meg magának, hogy bármit is biztosra vegyen ezek után.

"A menedzser soha nem mondott semmit nekem és nem is találkoztam vele emiatt" - folytatta a fiatal védõ.

"Eléggé hittem, hogy a menedszer nem akar megszabadulni tõlem. Úgy éreztem, mindig is hitt bennem. Lehet, hogy egyesek kételkednek ebben, de igazságtalannak éreztem volna, ha távoznom kellett volna, figyelembe véve a két elõzõ szezonomat."

"A tavalyi év sem volt teljes csõd. Voltak idõszakok, amikor nagyon jól éreztem magam másokkal is és éreztem, minden héten ez az állandóság kell nekem."

"Éppen nyaraltam, amikor hallottam, hogy Wes és John a Sunderlanddel tárgyalnak és alá is írnak."

"Nem számít, hogy a menedzser kiket ad el vagy kiket igazol, a lényeg, hogy sok olyan játékosunk van, akik be tudnak állni különbözõ posztokra is."

"Ha nem szerepelsz a terveiben, el fog engedni. De ha itt vagy, nagyszerû esélyed van, hogy kivedd a részed!"

 


Daily Mail

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!