Skót reménységet szemelt ki magának a United
A Skysports.com értesülései szerint a Manchester United nagy érdeklõdést mutat a Dundee United ifjú reménysége, Scott Allan iránt.
A 19 éves középpályás ebben a szezonban verekedte be magát a Dundee felnõtt csapatába, és rögtön számos klub áll sorban azért, hogy élõben is megtekinthessék.
Már a skót U-21-es válogatottban is lerakhatta névjegyét, ráadásul a nemzetközi színtéren mutatott produkciója vezetett oda, hogy már augusztus óta pletykák alapját képezi az õ átigazolása, például a Newcastle meg is próbálkozott a megszerzésével az átigazolási idõszak utolsó napján.
Most azonban a Sky Sports értesülései szerint a Manchester United is beállt a kérõk nem éppen rövid sorába.
Martin Ferguson, a Vörös Ördögök egyik megfigyelõje személyesen volt jelen a Dundee United múlt havi Dunfermline elleni bajnokiján, hogy láthassa élõben is Allant, de akkor végül nem került bevetésre a kispadról.
Egyértelmûnek tûnik az, hogy ha Sir Alex Ferguson kiküldte bátyját, aki egyébként a legmegbízhatóbb megfigyelõje a klubnak, ami az Angliától északra található régiót illeti, a mérkõzésre, akkor Allan bizony mély benyomást tehetett rá.
Úgy tudni, hogy Allan nem írta alá új szerzõdését Sir Alex Ferguson elõzõ klubjával, amely értelmében a nyáron szabadon igazolhatóvá válna.
Így ha Allan amellett dönteni, hogy elhagyja jelenlegi csapatát, és netán Angliába szerzõdik, akkor a Narancssárgák csak minimális kompenzációs díjra lesznek jogosultak.
A két legnagyobb skót klub, a Rangers és a Celtic is élénk érdeklõdést mutat az ifjú titán iránt, de valószínûleg annak a lehetõségét nem utasítaná vissza Allan, hogy a Premier Leagueben futballozzon.
A Dundee menedzsere, Peter Houston korábban megerõsítette, hogy folynak már az egyeztetések a játékos szerzõdésének ügyében, és nagyon remélik, hogy sikerül egyik legnagyobb értéküket a Tay-partján tartaniuk.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |