Visszatér a csatár kettõs
Wayne Rooney és Javier Hernandez is visszatér sérülésbõl a Norwich elleni bajnokira.
Sir Alex Ferguson jó híreket szállított a ma délelõtti, Carringtonban megtartott sajtótájékoztatóján ahol elmondta, talán Jonny Evans is visszatérhet a pályára és elfoglalhatja helyét a védõ négyesben.
Rooney a Chelsea elleni, szeptember 18-án 3-1-re megnyert találkozó óta nem lépett pályára, míg Hernandez a Stoke elleni mérkõzés korai szakaszában sérült meg.
A Norwich elleni találkozó még túl korai Nemanja Vidicnek, Chris Smallingnak és Tom Cleverleynek, de a Liverpool elleni találkozóra már õk is felépülhetnek.
"Wayne és Hernandez holnapra egészségesek lesznek" - kezdte a jó híreket Ferguson. "Tegnap már nagyon jól dolgoztak edzésen."
"Reméljük, hogy Jonny Evans is visszatérhet. Jelenleg túl sokat kellett változtatnunk a hátsó négyesünkön, az õ visszatérésével remélhetõleg a csapat védekezése is feljavul."
"Vidicnek, Smallingnak és Cleverleynek a válogatott szünet után készen kell állniuk, a Liverpool ellen rendelkezésünkre kell álljanak."
Sir Alex Ferguson a hétvége során szeretné elkerülni azt, ami a hétközi BL mérkõzésen történt a Basel vendégszereplése alkalmával.
"Az emberek figyelmetlennek mondják majd a [a Basel elleni] teljesítményünket és hogy alábecsültük az ellenfelünket. Úgy hiszem, van ebben némi igazság, de jobban is tudunk védekezni ennél."
Carlos Tevez hétközi botrányos viselkedésérõl is kérdezték a skót menedzsert, ugyanis az egykori United játékos állítólag megtagadta menedzsere kérését és nem lépett pályára a Bayern München elleni Bajnokok Ligája találkozó vége felé.
"Úgy gondolom, Roberto Manchini megmutatta személyisége erejét és megmutatta, milyen erõs menedzser."
"Mindannyian tapasztaltunk saját irányításunk során nehézségeket, amikkel mindig a legjobb módon kell megbírkózni, ahogy csak lehet. Senki sem fontosabb egy klubnál, mint maga a menedzser!"
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló