Készen állnak a nagy erõpróbákra a Vörös Ördögök
Rio Ferdinand tisztában van vele, hogy a Manchester United játékosainak magas elvárásokkal kell megküzdeniük, amikor ezen a héten az Otelul Galati és a Manchester City ellen két teljesen különbözõ teszt elé lesznek állítva.
A már közel tíz éve a Vörös Ördögöket szolgáló középhátvéd ma nem volt ott a Romániába tartó repülön társaival, ugyanis valószínûleg fél szemmel már a szezon egyik legnagyobb megmérettetése, a vasárnapi Manchester City elleni Premier League mérkõzésre figyel, azonban elmondása szerint csapattársai teljesen tisztában vannak azzal, hogy mi várhat rájuk.
"Ha ebbõl a hétbõl úgy jövünk ki, hogy sikerült két gyõzelmet aratnunk, akkor fantasztikus hetet zárunk, az önbizalmunk pedig az egekbe fog szökni" - kezdte Rio.
"De elsülhet másként is. Éppen ez ellen kell dolgoznia mindenkinek. Ez az elvárás a klub részérõl. Ha nem tudsz megbirkózni ezekkel az elvárásokkal, a menedzser nem sokáig fog rád számítani. Nagyon kemény hét elé nézünk, amelyet egyben nagyon várunk is."
A Bukarestben rendezendõ Otelul Galati elleni Bajnokok Ligája mérkõzés egy újabb embertpróbáló teszt lehet a Manchester United fiatal játékosai számára, azonban Ferdinandnak nincsenek kétségei affelöl, hogy megugorják az eléjük rakott lécet.
"Félelem nélkül kell pályára lépni az európai kupaporondon" - tette hozzá.
"Fiatal játékosként szinte mindentõl elérzéketlenedsz. Nem gondolsz erre. Nem félsz attól, ami korábban történt. Nem gondolsz rá, mi volt korábban. Nem aggódsz. Csak játszol, néha így, néha úgy."
"Hiba lenne csak egyetlen egy játékost kiemelni a fiatalok közül. Mindannyian fantasztikusan teljesítenek, akár különbözõ pozíciókban is. Ez ennek a szépsége. Phil Jones és Chris Smalling is játszottak középhátvédet, és jobb bekket is. Danny Welbeck is volt már szélsõ és csatár is. Olyan játékosaink vannak a személyükben, akik sokoldalúak. Remek dolgokat láthatunk tõlük. Lekopogom, de a klub jövõje rózsásnak tûnik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |