Anders elégedett a fejlõdéssel
Majd 12 hónapja már, hogy bejelentették Anders Lindegaard érkezését. A United szurkoló dán válogatott kapus három és fél évre kötelezte el magát a Vörös Ördögökhöz tavaly novemberben azok után, hogy elhagyta a norvég Aalesund csapatát.
Amikor csak pályára lépett a Unitedben, mindig lenyûgözõen teljesített, a hivatalos oldalnak adott interjújában pedig elmondta, elégedett azzal a fejlõdéssel, melyet az elmúlt egy év során elért.
"Elõször is azt kell mondjam, nagyon megtisztelõ, hogy a Manchester Unitedben játszhatok és büszke vagyok arra, hogy a klub része lehetek. Ha visszatekintek egy évvel ezelõttre, a jobb karomat odaadtam volna akkor azért, amilyen pozícióban most vagyok. Elégedett vagyok, hogy a klub és a csapat része vagyok. Mindig United szurkoló voltam, szóval az álmom vált valóra és minden itt töltött napot élvezek."
"Nagyon nehéz egy olyan lépésre felkészülni, amit én tettem meg Norvégiából. Ez egy igazán nagy lépés volt, hogy egy kis csapatból egy ilyen hatalmas klubhoz jöttem, mint a Manchester United. Nem gondolom, hogy fel tudod készíteni magad ilyenre. Az egész fantasztikus, bár volt egy térdsérülésem, ami nem volt túl jó, de boldog vagyok azzal, ahogy a dolgok alakulnak."
"A United nem csak egy nagy klub, ez egy klub, ahol jó kezekben vagy, különösen amikor elõször lépsz be ide. Mindenben segítenek, amit csak el tudsz képzelni. Nem számít, milyen problémáról lehet szó, segítenek alkalmazkodni az itteni élethez, nem csak a pályán, hanem azon kívül is."
"Be kell vallanom, az elsõ hat hónap nagyon nehéz volt. Nemanja és Patrice ugyanerrõl beszéltek nekem, hiszen nehéz az elején. Amikor megjöttem, nem hoztam a családot magammal, barátnõm sem volt, szóval sokat voltam egyedül. És a térdsérülésem kezelése is kemény volt. Tagja voltam a csapatnak, de nem igazán éreztem ezt, és egészen az amerikai túráig azt sem éreztem, hogy a csapattársaim tiszteletét elnyertem. A túra nagyon élvezetes élmény volt és nagyszerû, hogy azóta már több mérkõzésen is szerepeltem ebben a szezonban."
"Bár az elsõ pár hónap kemény volt, most visszaemlékezve nagyon kellett az az idõszak. Megpróbáltam pozitívvá változtatni azt az idõszakot és tapasztalatot szerezni abból is. Labdarúgóként úgy érzem, a játékom minden részét fejlesztettem, amióta itt vagyok. Nagyon fontos lépés ez, mert ha nem fejleszted a játékod részeit, nem fejlõdsz erre a szintre. Mindent egybe vetve ez egy nagyon remek év volt, amire hatalmas büszkeséggel és boldogan emlékszem vissza."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |