Welbeck figyelmeztette a Sunderlandet
Danny Welbeck figyelmeztette a Sunderlandet, a szombati bajnokin nincs helye az érzelmeknek.
Az angol csatár tavaly egész szezonon át tartó kölcsön szereplést élvezhetett a Stadium of Lightban és csodálja Steve Bruce csapatát. A Sunderlandnél töltött idõ egyértelmûen segített Welbecknek, hogy az Old Traffordon is az elsõ csapat tagja legyen és bár várja, hogy egykori csapatával találkozhasson, a gondolatai csak arról szólnak, hogy a Unitedet három ponthoz segítse.
"Jó néhány játékost ismerek, szóval jó lesz újra látni õket, de ha lemegyek a pályára, kegyetlen leszek" - mondta Danny. "Csak azt akarom, hogy megnyerjük a meccset. A pályán nincsenek barátok."

Bár a Vörös Ördögök a City elleni katasztrófa után három gyõztes meccsen vannak túl úgy, hogy még gólt sem kaptak, a játékosok számára egy ideig még eltarthat a sebek begyógyítása - még Welbecknek is, aki az egyik legjobbja volt akkor a csapatnak.
"Ez a karrierem legmélyebb pontja" - folytatta Welbs. "Nem voltunk igazságosak magunkkal szemben és kemény volt egy jó csapat ellen 10 emberre fogyatkozva játszani."
"Talán le kellett volna húzni a rolót és kivárásra játszani, de ez a labdarúgás, át kell lendülnünk ezen."
"Gyermekkorom óta azt tanultam, hogy menjek és nyerjem meg a játékot és mikor Fletch megszerezte azt a nagyszerû gólt, a közönség mögöttünk volt. Az egész stadiontól nagyszerû támogatást kaptunk, ami arra késztetett minket, próbáljunk még két gólt szerezni, ami nem sikerült."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |