Park készen áll a Swansea meccsre

Ji-sung Park szerint a United tapasztala kell ahhoz, hogy szombat este legyõzzék a Swansea együttesét.


A korábbi dél-koreai válogatott elismeri, hogy az atmoszféra igen intenzív lehet majd a pálya körül, amikor ma este, 28 év után ismét Walesbe - történelme során elõször a Liberty Stadiumba - látogat a bajnok. De hiszi, a United jól felszerelten megbírkózik a helyzettel és koncentrálni fognak, melynek következménye egy vendég gyõzelem lesz.

"A hazai közönség, a maga szenvedélyével és agressziójával befolyással lehet a mérkõzésre, de van tapasztalatunk, hogyan kezeljük ezt és tudjuk is kezelni" - mondta Park a Manutd.com-nak.

"Mentálisan erõsnek kell lenned, fõleg az olyan idegenbeli mérkõzéseken, ahol a közönség nagyon szenvedélyes. De tudjuk, hogyan hallgattassuk el õket, a mérkõzés elején a legjobbunkat mutatva ezt meg is ptóbáljuk. Meg kell mutassuk, hogy képesek vagyunk err, és akkor számunkra megfelelõ eredményt kapunk."

 


Park izgatott, amiért Walesben játszhat, hiszen a Vörös Ördögöknél töltött hat éve alatt csak egyszer szerepelhetett ott, a Millenium Stadiumban egy Community Shield során.

"Ez lesz az elsõ, hogy a Swansea ellen játszom és nagyon várom már, mert nem sûrûn szerepelhetünk Walesben."

"Az utóbbi idõben nagyon jól játszottak, nem félnek, hogy nagy csapatok ellen is focizzanak, jó példa erre a Liverpool elleni idegenbeli mérkõzésük. Szóval szerintem egy nagyszerû meccs lesz ez."

"A Liverpool elleni döntetlenjük azt mondatja, nagy feladat lesz ez számunkra, mert az Anfielden nehéz játszani, ráadásul ellenünk hazai pályán lesznek, amitõl természetesen még magabiztosabbak lesznek. Kemény meccs lesz, de remélhetõleg jó eredményt érünk el, mert kell a három pont."

Bár nyílván a gyõzelem a cél, Park nem aggódna akkor sem, ha a rivális Manchester City hat vagy nyolc pontra növelné elõnyét.

"Sok idõ van még szezon végéig, nem félünk ettõl. Elég tapasztalatunk van a bajnoki címért folyó versenyben, tudjuk hogyan kell kezelni a nyomást."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!