Fergie továbbra is hisz Rooneyban
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson kijelentette, hogy nem érdekli Wayne Rooney góltalansága.
Wayne Rooney hihetetlen góllövési formában kezdte a 2011/2012-es szezont, azonban szeptember közepe óta nem találta a kapuba a Premier Leagueben.
A Manchester United góltermelése is innentõl kezdve kezdett mélyrepülésbe, amelyre jó példa, hogy október 1. óta egy gólnál egyszer se szereztek többet a bajnokikon, azonban Ferguson elmondása szerint elégedett, mind a csapat, mind Rooney formájával.
"Remek szezonkezdetet produkált, azt hiszem jelen pillanatban 11 gólnál jár idén, de még fog gólokat szerezni, ez nem is lehet kérdéses" - kezdte a skót menedzser, hozzátéve, hogy gólhatékonysága azért is gyengült, mert több alkalommal a középpályán szerepeltette az angol válogatott csatárt.
"Múlt szombaton parádés formában játszottunk, ugyanolyan jól játszottunk, mint ahogy az egész szezonban."
"Csak egy kis szerencsére lett volna szükségünk a kapu elõtt - ezzel sikerült volna jobb eredményt elérnünk, hiszen a Newcastle is kitett magáért."
"Rengeteg lehetõséget dolgoztunk ki, és tényleg igazán magabiztosan megkellett volna nyernünk azt a mérkõzést, úgyhogy a helyzetkidolgozással nem volt problémánk."
Ferguson szentelt arra is idõt, hogy dicsérje a nyáron érkezett szélsõ, Ashley Young formáját és teljesítményét, aki pont egykori csapata, az Aston Villa ellen léphet pályára a mai nap folyamán.
"A középpálya szélérõl nagyon veszélyes tud lenni, de eddig még soha nem jutott lehetõséghez, hogy távolról végezhessen el szabadrúgásokat, ahogyan azt Becks [David Beckham] tette" - tette hozzá.
"Wazza [Rooney] és Ryan [Giggs] teljesen uralják a szabadrúgásokat azokról a helyekrõl, úgyhogy nem volt olyan lehetõsége erre, amilyen a Villában is volt."
"Ki kell szorítani Wazzát, és az öreg rókát, mielõtt elkezdheti elvégezni õket!"
"Fantasztikus szezont futott tavaly a Villánál, mindenki láthatta, hogy mennyire felnõtté vált a játéka, és leginkább ez hívta fel a figyelmemet rá."
"Akkor 25 éves volt, amikor eldöntöttük, hogy leigazoljuk, és már akkor is olyan tapasztaltnak tûnt, emellett pedig számos pozícióban képes volt játszani, mindkét szélen és a csatárok mögött is."
"Ebbõl a szempontból, hogy hihetetlenül sokoldalú játékost szerzõdtettünk, aki hihetetlen beadásokra képes, kiveszi a részét a gólokból és nagyon veszélyes a kapura is."
"Három nagy ziccere is volt a Newcastle ellen; kapufát lõtt, egy lövését a gólvonal elõtt blokkolták, egy pedig nem sokkal ment mellé, ami elég jó teljesítmény egy szélsõtõl."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló