Rooney maximálisan a Baselre koncentrál
Sir Alex Ferguson kijelentette, Wayne Rooneyt nem fogja hátráltatni, hogy csütörtökön meghallgatásra hivatalos az UEFA fõhadiszállására, hiszen az a legfõbb célja, hogy tovább lõje a legjobb 16 közé csapatát a Bajnokok Ligájában.
A skót menedzser visszautasította azt a találgatást, miszerint csatára fejben valahol egészen máshol járhat majd holnap este, még akkor is, ha a válogatottból való eltiltásának meghallgatása éppen Svájcban lesz, egy nappal az FC Basel elleni sorsdöntõ BL-mérkõzést követõen. Pedig a játékos számára hihetetlenül fontos nap lehet december 8., amikor eldõl, hogy mérséklik-e három mérkõzéses eltiltását, amely akár azt is jelenthetné egyes pletykák szerint, hogy Fabio Capello kihagyja a 2012-es Európa-bajnokságra utazó keretébõl.
Amikor arról kérdezték, hogy van-e bármilyen aggodalma Wayne figyelmét illetõen, Sir Alex válasza egyértelmû volt:
"Holnap meccse lesz. Nem hiszem, hogy akár csak egy pillanatra is eszébe jutnak a meghallgatás."

A koncentráció központi téma volt a Basel elleni meccs elõestéjén a skót menedzsernél, ahol a Vörös Ördögök nem szenvedhetnek vereséget. Megismételve a hétvégén adott nyilatkozatának egyes részeit, Sir Alex elmondta, hogy teljes mértékig felkészült a Basel elleni kemény erõpróbára, akikkel szeptemberben csak 3-3-as döntetlent tudtak elérni az Old Traffordon.
"Biztosítanunk kell magunk számára, hogy irányítani tudjuk a mérkõzést, ahogyan azt tetünk hétvégén az Aston Villa ellen" - tette hozzá.
"Fantasztikus atmoszféra lesz, de az elmúlt években parádés formánk volt idegenben, ez pedig segíthet. Remélhetõleg ez holnapra is vonatkozik majd."
"Semmi probléma nem volt a taktikánkkal az elsõ mérkõzésen [3-3]. Mindösszesen az önelégültség volt az, ami a vesztünket okozta, ugyanis nem használtuk ki az adandó helyzeteinket. De aztán elvégeztünk a feladatunkat az Otelul Galati ellen, jól teljesítettünk a Benficával szemben, és csak a balszerencsénken múlt, hogy nem nyertünk otthon a portugálok ellen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |