Újabb sérülés súlytotta gyõzelem
Sir Alex Ferguson elégedett volt, hogy a Manchester United 5-0 arányban legyõzte a 10 emberrel játszó Wigan csapatát úgy, hogy sérülések súlytották ismét a Vörös Ördögöket.
Dimitar Berbatov mesterhármasával, valamint Park Ji-sung és Antonio Valencia találataival a United pontszámban utolérte a tabella élén álló Manchester City együttesét.
A United menedzsere elégedett volt csapata játékával annak ellenére, hogy a kezdõben helyet kapó egyetlen középsõ védõjét, Jonny Evans is le kellett cserélnie a szünetben vádli sérülés miatt.
"Örömmel tölt el az eredmény figyelembe véve, hogy sérülések súlytottak minket" - mondta Ferguson a Sky Sportsnak.
"Tíz játékosunk hiányzott majd ma Jonny Evanset is le kellett cserélni, ami - ha szorosabb meccs lett volna a mai - aggodalomra adott volna okot, mivel a mérkõzés vége felé felálló hátsó négyes még soha nem játszott együtt."
"Szóval nagyon elégedett vagyok az ilyen eredménnyel."
A találkozó 39. percétõl könnyebb feladat várt az akkor már 1-0-ra vezetõ Unitedre, miután Michael Carrick arcát Conor Sammon megütötte és a játékvezetõ ezért kiállította a wigani támadót.
"Úgy gondolom, kissé erõs volt az ítélet, bár az ilyen megmozdulások mindig kockázatosak."
A United tradícionálisan jobban teljesít a szezon második felében és Ferguson örül, hogy az új évet a City nyakán kezdhetik meg.
"Ahogy mondtam, ha az új évet a Cityvel együtt az élen kezdjük, azzal nagyon boldog leszek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló