U18: United 3-3 Bolton
A Manchester United akadémiai csapata hátrányból háromszor felállva végül 3-3-as döntetlent játszott a Bolton akadémiájával.
A fiatalok frusztráló szokása, miszerint a mérkõzés elején hátrányba kerülnek most is folytatódott, miután a 30. másodpercben Jack Rudge buktatta a United 16-osán belül Luke Woodlandet, amiért büntetõhöz jutottak a vendégek. James Caton könnyedén értékesítette a 11-est, ezzel már az elsõ percben vezetéshez juttatva a Boltont.
Ebben a szezonban gyakran volt már hasonló helyzetben a csapat, de Paul McGuinness fiai jól reagáltak, és Adnan Januzaj szöglete után a büntetõt összehozó Rudge egyenlített.
Ám a Bolton gyorsan visszavette a vezetést, ugyanis Chris Lester jobb lábas lövése védhetetlennek bizonyult. Mats Daehli csupán kapufáig jutott, majd a norvég középpályás remekül játszotta meg Hendrie-t, a szélsõ védõ pedig kiváló beadással adott esélyt Sam Byrne-nek a gólszerzésre, aki csodás fejessel egyenlített is másodpercekkel a szünet elõtt.
A második játékrész elején nyomást gyakorolt ellenfelére a United, mégis a Wanderers szerzett vezetést ismét, immár harmadszor. Glenn Matthews szabadrúgását a szél is megsegítette, ami megtréfálta Jacob kapust és a labda róla pattant be saját kapujába.
Ezt követõen Jack Barmby két próbálkozása következett, elõször Januzay balról érkezõ beadását vágta a támadó a kapu fölé, majd a csereként beálló Donald Love szinte elsõ labdaérintésébõl kapott labdát lõtte kapu mellé.
Végül a Bolton nem bírta a nyomást és egy nagyon veszélyes Love labdát Hendrie-nek sikerült a kapuba juttatnia, amivel immár harmadszor is sikerült egyenlítenie a Vörös Ördögöknek. Sõt, a csereember, Kenji Gorre akár el is dönthette volna a találkozót, de lövése kapu mellé szállt.
Premier Academy League
Manchester United 3-3 Bolton Wanderers
Carrington, 2012.01.07.
United: Jacob - Hendrie, Blackett, McCullough, Ekangamene - Barmby(Gorre 79.), Rudge(Love 73.), Daehli, Januzaj, van Velzen - Byrne
Nem használt cserék: Rowley, Sutherland, Wilkinson.
Gólszerzõ: Rudge 12', Byrne 45', Hendrie 82' illetve Caton 1'(11-es), Lester 18', Jacob 63'(öngól)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
West Ham vs Manchester United
Premier League 26. fordulóLondon Stadium
2026-02-10 21:15
Premier League 25. forduló
Old Trafford
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 25 | 49 | 17 | +32 | 56 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 25 | 36 | 27 | +9 | 47 |
| 4 | Manchester United | 25 | 46 | 36 | +10 | 44 |
| 5 | Chelsea | 25 | 45 | 28 | +17 | 43 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 25 | 39 | 34 | +5 | 39 |
| 8 | Everton | 25 | 28 | 28 | 0 | 37 |
| 9 | Sunderland | 25 | 27 | 29 | -2 | 36 |
| 10 | Fulham | 25 | 35 | 37 | -2 | 34 |
| 11 | Bournemouth | 25 | 41 | 44 | -3 | 34 |
| 12 | Newcastle | 25 | 35 | 36 | -1 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 25 | 35 | 35 | 0 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 25 | 31 | 48 | -17 | 23 |
| 19 | Burnley | 25 | 25 | 49 | -24 | 15 |
| 20 | Wolves | 25 | 16 | 48 | -32 | 8 |