Ferguson: Nem építhetünk csak a történelmünkre
A Manchester United vezetõje Sir Alex Ferguson szerint sokat számít egy csapat történelme, de nem élhet meg csupán az elmúlt évek sikereibõl.
A menedzser elismeri, hogy a Manchester United dominanciája az idei Premier League mérkõzés sorozatában nem érvényesült olyan súllyal, mint az elõzõ években.
A Vörös Ördögök csapata 1992 óta, nem kevesebb, mint 12 bajnoki címet szerzett hazájában. A Rivális Arsenal és Chelsea az elmúlt két évtizedben három-három alkalommal nyert, míg a Liverpool 1990-ben emelhette utoljára a magasba a kupát.
A jelenlegi állás szerint viszont úgy tûnik, a Unitednek csak a másod hegedûs szerep jutott a bajnokság sorozataiban a City csapata mellett. Persze a ligának még messze nincs vége, ráadásul a United az FA Kupa találkozón 3-2-es gyõzelmet aratott a városi rivális felett.
A skót menedzser azt szeretné, ha csapata hétrõl-hétre nyomást gyakorolna a Cityre, aki megpróbálja idén elhódítani a Unitedtól a trófeát.
"Elismerem, gyakran hangsúlyozom a csapat történelmi múltját és a hosszú évek tapasztalatát, de ez nem jelenti azt, hogy ebbõl akarunk megélni. Ha megakarjuk õrizni a bajnoki címet azért keményen meg is kell dolgoznunk"- mondta Ferguson.
"Megnyerni a bajnokságot és a magasba emelni a serleget a világ legcsodálatosabb élménye."
"Nagyon jó dolog, hogy sorban épülnek fel a játékosok és remek formában térnek vissza a csapatba. Ha végre kis híján teljes lesz a keretünk, az egy igazán látványos, minõségi javulást hoz majd a játékunkba. Egyben csökkenti a City esélyeit a bajnoki cím elhódítására."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzésOld Trafford
2024-05-15 21:00
Brighton & Hove Albion
vs Manchester United
2024-05-19 17:00
Manchester City
vs Manchester United
2024-05-25 16:00
Manchester United
0-1 Arsenal
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2024-05-12 17:30
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2024-05-12 17:30
Crystal Palace
4-0 Manchester United
2024-05-06 21:00
2024-05-06 21:00
Manchester United
1-1 Burnley
2024-04-27 16:00
2024-04-27 16:00
Manchester United
4-2 Sheffield United
2024-04-24 21:00
2024-04-24 21:00
Coventry City
3-3 Manchester United
2024-04-21 16:30
2024-04-21 16:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Ole Gunnar Solskjaer
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Newcastle | 36 | 79 | 57 | +22 | 57 |
7 | Chelsea | 36 | 73 | 61 | +12 | 57 |
8 | Manchester United | 36 | 52 | 56 | -4 | 54 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 36 | 54 | 58 | -4 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő