Rooney: Minden a csapatról szól

A Premier League két top góllövõje néz farkasszemet vasárnap az Emiratesben, de Wayne Rooney elmondta, a hétvégi összecsapás nem csak kettejükrõl szól.


A két játékos ebben a szezonban összesen 39 gólt szerzett eddig, van Persie a bajnokságban kicsivel többet (18), mint Rooney, aki 13 találatnál jár.

Az angol nagy csodálója a hollandnak, de ragaszkodik ahhoz, a legfontosabb dolog az, hogy pozitív eredményhez segítse csapatát vasárnap.

"Az Arsenal jól teljesít, van Persie pedig sok gólt szerzett. Igazán jól játszik" - mondta Rooney a Manutd.com-nak. "Õ jelenti majd a legnagyobb veszélyt vasárnap. Õ és Ramsey azok, akik kitûnnek idén."

"Sok nagyszerû támadó van a Premier League-ben - van Persie, Agüero és Yakubu is jól játszik. De a vasárnap nem rólam és van Persie-rõl szól majd. Ez rólunk és az Arsenalról szól majd. Ez az, amiért összpontosítani fogunk."

 


Úgy tûnik Rooney szeret az Arsenal ellen játszani, hiszen eddigi 20 mérkõzés során 10 alkalommal gólt ért el ellenük. Ebbõl a tízbõl három az idei 8-2 során született, ami Rooney bevallása szerint egyike volt a különleges délutánoknak.

"Tudtuk, hogy az egy nagy nap volt a számunkra, nekik pedig nagyon rossz. Legyõzni az Arsenalt 8-2-re - olyan játékosok ellen játszva, ismerve a történelmet és a menedzsert - nagyszerû eredmény volt. Bizonyos szempontból sokkoló is" - tette hozzá a 26 éves támadó.

"Minden alkalommal, amikor elõre mentünk úgy tûnt, hogy gólhelyzetet alakítunk ki vagy gólt szerzünk. Csak a meccs után realizálódott, milyen gyõzelem is volt ez. Vasárnap mindez nem fog megismétlõdni."

Annak ellenére, hogy a United 12 ponttal vezet aktuális ellenfele ellen, Rooney nem írja le az Ágyúsokat a bajnoki trófeáért folyó versenyben.

"Nem írom le az Arsenalt. Képesek nagy menetelésre - ahogy a Chelsea is. De még mindig úgy gondolom, hogy mi, a City és a Tottenham a három legesélyesebb. De a Chelsea és az Arsenal is nagyon beleszólhat még."

"A Tottenham és a City is új még a bajnoki kihívásban. A korábbi években mindig a Chelsea, Arsenal és Liverpool voltak ott. De nagyszerû a bajnokságnak, hogy több csapat is megnyerheti a végén a címet."
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!