Komoly teszt lesz
Sir Alex Ferguson tudja, a Unitednek meg kell állítania legutóbbi rossz szériáját az Anfielden ahhoz, hogy szombaton az FA Kupa 5. fordulójába jusson.
Októberben Javier Hernandez góljával sikerült döntetlent kiharcolnia a Vörös Ördögöknek a Liverpool otthonában, ezzel megállítva három meccses, vereségekkel végzõdõ sorozatukat.
A manchester csapatnak legutóbb 2007 decemberében sikerült megnyernie ezt a párharcot, de a menedzser szem elõtt tartja azt, hogy elõtte igen jó szériával rendelkeztek itt.
"A Liverpool elleni eredményeink az utóbbi két vagy három évben nem voltak valami nagyszerûek" - mondta a menedzser. "Nem voltunk készen úgy, ahogy kellett volna."
"De ez változik. Voltak periódusok, amikor a Liverpool három-négy alkalommal sorra vert minket 6-7 éve, de aztán mi gyõztük le õket négyszer vagy ötször egymást követõen."
"Ez is mutatja, milyen nagy a rivalizálás a két klub között. Ez mindig így volt. Mindkét klubnak megvannak a pillanatai. Azokat az idõket akarjuk visszahozni, amikor rendszeresen legyõztük õket."

Bár Sir Alex tudja, hogy Kenny Dalglish csapatát hajtja az a tény, hogy a Manchester Cityn túljutva a Ligakupa döntõjébe kerültek, õ élvezi, hogy az angol labdarúgás legnagyobb párharcának legújabb folytatására kerül sor.
"Nagy lökés ez nekik. Ott vannak a Ligakupa döntõjében. Jól játszottak szerdán - jobban, mint a City."
"De azt hiszem, a semleges nézõk is még mindig ezt a párharcot tartják a legnagyobbnak. De el kell ismerni, a City játéka jobb, mint valaha."
"Eljön az idõ, amikor nem választhatod már szét a két klubot, köszönhetõen a City mostani fejlõdésének. Teljesen nem lehet elhesegetni ezt, de úgy vélem még mindig a Liverpool elleni játék a legnagyobb."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |