A csatárduó izgatottan várja a holnapi találkozót
Wayne Rooney és Danny Welbeck már nagyon várják az Ajax elleni mérkõzést.
A United duója a legutóbbi Liverpool elleni találkozón fantasztikus összhangban tudott játszani. Remélik, hogy ezt majd Amszterdamban is meg tudják ismételni. A kiutazó 20 fõs keretben a csatárpáros mellett Javier Hernandez is helyet kapott. Rooney boldog, hogy csapata egy erõs kerettel tudja majd felvenni a harcot az Ajax ellen és reméli, hogy neki sikerül majd megszereznie az Európa-ligában a Vörös Ördögök elsõ gólját.
"Nagyon várom már a mérkõzést" - mondta Rooney. "Ez egy újfajta kihívás a számunkra és a célunk, hogy megnyerjük az Európa-liga trófeáját. Ha nem úgy indulsz egy versenynek, hogy mindenáron megakarod nyerni, akkor nincs értelme az egésznek. Boldog vagyok, hogy Sir Alex egy erõs keretet állított fel az Ajax ellen. Nagyon fontos, hogy jól induljunk a ligában, ezért meg kell nyernünk ezt a meccset."

Welbeck is örömét fejezte ki, hogy ott lehet Amszterdamban, hiszen számára értékes tapasztalat szerzésre is alkalmat ad a nemzetközi porondon való megmérettetés.
Nem számítottam rá, hogy az Európa-ligában lesz alkalmam játszani" - mondta Welbeck a ManUtd.com-nak.
"Nyilván mindannyian szívesebben bizonyítottunk volna a Bajnokok Ligájában, de sajnos kiestünk. Ezért most mindent meg kell tennünk, hogy jól szerepeljünk az Európa-ligában. Mivel az Ajax is nagy történelmi múlttal rendelkezik, ezért egy nagyon izgalmas mérkõzésre számítunk, és mindenképpen nyerni akarunk Amszterdamban és majd az Old Traffordon is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Manchester United
vs West Ham
2025-05-11 15:15
Chelsea
vs Manchester United
2025-05-16 21:15
Manchester United
vs Aston Villa
2025-05-25 17:00
ASEAN All-Stars
vs Manchester United
2025-05-28 14:45
Brentford
4-3 Manchester United
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
Athletic Bilbao
0-3 Manchester United
2025-05-01 21:00
2025-05-01 21:00
Bournemouth
1-1 Manchester United
2025-04-27 15:00
2025-04-27 15:00
Manchester United
0-1 Wolves
2025-04-20 15:00
2025-04-20 15:00
Manchester United
5-4 Olympique Lyon
2025-04-17 21:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |