Rooney be fog indulni társai szerint
Wayne Rooney megszerezte szezonbeli elsõ gólját a West Ham ellen, amellyel egy idõben teljesítményével megcáfolta az õt hetek óta ostorozó kritikusokat és elkezdte elhitetni csapattársaival, hogy a csapat 10-es számú játékosa az idén is termékeny szezon e
Azt követõen, hogy Wayne Rooney milyen termékeny idõszakot tudhatott maga mögött az elõzõ idényben, meglepõ lehetett számára, hogy az utóbbi idõszakban milyen negatív fényben tüntették fel a sajtóban 13 mérkõzéses góltalansági sorozata miatt, amely során több alkalommal sérüléssel küzdve kellett pályára lépnie. Mindössze két bajnokin lépett eddig pályára és még mindig a kimaradt felkészülési-idõszakból eredõ hátrányát próbálja behozni megfeszített edzésmunkájával.
Bár affelöl nem volt kétse a társaknak se, hogy hamarosan ismételten elkezdõdik a Rooney-féle gólgyártás, azért mégis csak örülnek, hogy a csapat vezérének sorozata a hétvégén megkezdõdött.
"Ez mindössze a harmadik bajnoki volt a szezonban, és Wayne csak kétszer játszott. De egy gólgyáros az gólgyáros is marad, különösen egy olyan szezon után, amilyent tavaly produkált. Nagyon azon volt, hogy újra gólt szerezzen és mostantól mindenki biztos lehet benne, hogy többször kerül az õ közremûködésével a labda a hálóba, mint mások jóvoltából" - mondta Ryan Giggs, aki kiharcolta a Rooney által értékesített tizenegyest.
"Nagyon fontos volt, hogy betalált. Õ az a játékos, akinek szüksége van a gólokra. Ez a találat több önbizalmat fog adni számára az elõttünk álló mérkõzéseken" - tette hozzá Nani.
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő