Smalling készen áll
Chris Smalling örül az európai mérkõzések adta élménynek és már nagyon várja az Athletic Bilbao elleni összecsapást.
Az egykori Fulham védõ a londoniakkal is szerepelt már az Európa-ligában és négy találkozón veretlenül hagyta el társaival a gyepet.
Miután felépült fej sérülésébõl, melyet még az elõzõ héten lejátszott válogatott találkozón szenvedett el, a 22 éves játékos reméli, hogy része lehet a Vörös Ördögök csapatának a legjobb 16 közötti, Old Traffordon megrendezendõ meccsen.
"Nagyszerû volt, hogy tesztelhettem magam különbözõ nemzetiségû játékosok ellen is" - mondta Chris a ManUtd.com-nak. "Különösen a tavalyi Bajnokok Ligája sorozat volt jó. Eddig az EL-ben holland csapat ellen játszottunk, most pedig spanyol lesz az ellenfél, egyértelmûen jó tesztek ezek."
"Láttam egy meccsüket az elõzõ héten, amikor az angol válogatottnál voltam. Néhány videót megnéztünk ma (kedden) Carringtonban is, holnap pedig újabbakat fogunk megnézni. Úgy tûnik, igen technikás csapatot alkotnak, több veszélyt is jelenthetnek ránk. De a héten több igen jó edzést is végeztünk és nagyon várjuk már a mérkõzést."
Amikor megkérdezték, hogy a szélsõ Susaeta lehet az egyik, aki veszélyt jelenthet rájuk, ezt felelte: "Igen, gyakran, amikor nemzetközi porondon erre a szintre érsz, egy-egy apró pillanat is megváltoztathatja a mérkõzések menetét, ha valaki valami váratlant tud tenni. Ezek a pillanatok is azok, amelyek megkülönböztetik a gyõztest a vesztestõl."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ