Tovább kell összpontosítani
Jonny Evans szerint létfontosságú, hogy a Vörös Ördögök semmilyen elégedettséget ne érezzenek a 20. bajnoki címért folyó harc során mindaddig, míg el nem érték céljukat.
Szombaton a Stoke City elleni 1-1-es döntetlennel a Manchester City ismét a tabella élére ugrott, de az eredmény azt jelentette Mancini csapatának, hogy újabb két pontot buktak el. A Vörös Ördögök pedig hétfõ este kihasználhatják ezt a Fulham ellen - azon csapat ellen, mely ebben a szezonban a legkevesebb gólt szerezte idén és az egyik leggyengébb mérleggel bír idegenben. Azonban Evans ragaszkodik ahhoz, a szezon ezen szakaszában a United nem vehet biztosra semmit.
"Minden meccs kemény és továbbra is magasan kell tartanunk az összpontosításunkat az elkövetkezendõ kilenc találkozó során" - mondta a védõ a United Review-nek. "Mindannyian jó állapotban érezzük magunkat és tudjuk, hogy a csapatnak megvan a képessége - mindez csak arról szól, hogy amikor pályára lépsz, minden alkalommal motivált és teljesen koncentrált legyél, hogy megszerezd a három pontot."

Sir Alex csapata 5-0-ra gázolta el decemberben a Fulhamet, ám Evans szerint az az eredmény ma este semmit nem számít majd.
"Általában az egyik legnehezebb idegenbeli meccsünk a Fulham ellen szokott lenni, de sikerült emelnünk a játékunkon, ahogy tettük ezt más kemény, idegenbeli mérkõzésünkön is a szezonban. Ez pedig hatalmas segítség volt nekünk ahhoz, hogy megszerezzük a jelenlegi pontjainkat. De ez teljesen más mérkõzés lesz ma este még akkor is, ha mindig magabiztosnak érezzük magunkat hazai pályán. Biztosra kell mennünk, hogy jó teljesítményt hozzunk ki magunkból és akkor megnyerjük a meccset."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |