Gill örül az egyezségnek
A United vezérigazgatója szerint nagy eredmény Rooney szerzõdéshosszabbítása.
Az egész hét arról szólt, hogy az angol csatár elhagyja a Unitedet, miután kijelentette, a klub nem tudja biztosítani az ambícióinak megfelelõ hátteret.
Azt követõen, hogy kedden Ferguson beszélt a csatár távozási szándékáról, majd Rooney ezt szerdán közleményben erõsítette meg, a csatár most mégis újabb 5 évre kötelezte el magát a Vörös Ördögökhöz.
Rooney, aki vasárnap lesz 25 éves, augusztusban már tárgyalt Gillel a hosszabbításról, ám akkor a United vezérigazgatója nem tudta meggyõzni arról, hogy a klub és az õ ambíciói egybevágnak.
A United most azonban elégedett, hogy Rooney mégis a maradás mellett döntött és ezt aláírásával is bizonyította.
„Mindenkinek köszönettel tartozunk aki segített, mert ez egy nagy eredmény, nagyon várjuk mit hoz ezután a jövõ” - mondta Gill a Sky Sports-nak.
„Nagyon pörögtek az események az utóbbi napokban, de egyértelmû, a Manchester United nem akar megválni a legjobb játékosaitól. Célunk a legjobb játékosok megszerzése és megtartása, gyorsan zajlottak az események, de elégedettek vagyunk.”
„Megtartottuk az angol és a világ labdarúgásának egyik legjobb játékosát, és ez jó hír a klubnak és a szurkolóknak is.”
„A hét elején elég nehezen alakultak a dolgok, de azt hiszem néhány beszélgetés és egyeztetés kellett ahhoz, hogy Fergie és Wayne is rájöjjenek, hogy a sikeres jövõ kulcsa a közös folytatás.”
Rooney kész arra, hogy mind a szurkolók, mind a csapattársak megbocsátását is elnyerje ezután jó játékával. Erre azonban még várni kell, hiszen a csatár sajnos már megszokottnak mondható bokaproblémái miatt 3 hétig még pihenni kényszerül.
Gill a hirtelen fordulatra vonatkozó kérdésre elmondta: „Ez nem az én meggyõzésem hatása, ez az õ akarata.”
„Volt több tárgyalás is, Sir Alexel, a tulajdonosokkal, és azt hiszem láthatta, hogy mind azért dolgozunk, hogy egy nagyszerû csapatunk legyen.”
„Tudjuk, hogy jó csapat kell ahhoz, hogy az történjen a pályán amit szeretnénk. Miután ezt tudjuk, ezért természetesen befektetünk a csapatba, a létesítményekbe, Carringtonba, ez a célunk.”
„Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a jó eredményekhez a pályán jó csapat is kell. A Manchester United hosszú hosszú évek óta meghatározó csapata az angol labdarúgásnak és szeretnénk ha még nagyon sokáig az is lenne.”
Annak ellenére, hogy nagyon rossz formában van Rooney a nyári VB óta, Gill hisz benne, hogy hamarosan újra top teljesítménnyel rukkol elõ.
„Mindenki tudja, hogy nagyszerû játékos. Volt pár nehéz hónapja a pályán, de ha visszapörgetjük az idõt korábbra láthatjuk, hogy akkor hengerelt.”
„Ez egy nagyszerû nap a klubnak és egy komoly szándéknyilatkozat.”
Sky Sports
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |