Fabio üdvözli a Benfica érdeklõdését
A Manchester United szélsõ védõje, Fabio da Silva felfedte érdeklõdését aziránt, hogy a következõ szezont a Benficánál töltse kölcsönben.
A brazil válogatott játékossal kapcsolatban már pár hete felröppent a hír, miszerint a portugál óriásklub szeretné a következõ idényben soraiban tudni, amelyet Fabio ügynöke azóta már meg is erõsített.
Most már úgy tûnik, hogy a balbekknek sem lenne ellenére a váltás, és úgy látszik, hogy készen áll arra, hogy a jövõ évet az Estadio da Luzban húzza le kölcsönben, miután az Old Traffordon nem tudott magának állandó játéklehetõséget kiharcolni.
"Ismerem a Benficát, Brazlíában számos mérkõzésüket megnéztük. Tulajdonképpen Brazíliában mindenki követi a Benfica meccseit - ez egy nagyon jó klub, amely nem kérdéses, hogy nagyon feküdne számomra" - mondta Fabio a Maisfutebolnak.
A korábbi Fluminense játékos kijelentte, egyelõre még semmi végére nem került pont ebben az ügyben, és bármilyen átigazolás csakis a szezon végeztét követõen valósulhat meg.

"Egyértelmûen ismerni fogom a jövõmet a szezon végén" - folytatta.
"Most tudom, hogy az emberek sok mindenrõl beszélnek, de még semmi nem biztos. Még senkivel nem tárgyaltam a Benfica részérõl, arra várok, hogy rendezõdjenek körülöttem a dolgok."
A 21 éves védõ szerint az, hogy anyanyelvébõl kifolyólag beszél portugálul, sokat segíthet neki a minél gyorsabb beilleszkedésben.
"Van portugál útlevelem, és ugyanazt a nyelvet beszélem. Könnyen tudnék alkalmazkodni. Szerintem nem lenne ezzel probléma."
"Portugália jó megoldás volna számomra. Nagyjából követni szoktam a bajnokságukat, ismerem a portugál csapatokat, mert mindig jól szerepelnek az európai kupákban."
Az egyetlen potenciális probléma az lehet ebben az ügyben, hogy a Da Silva-ikreknek így most karrierük során elõször külön utat kellene, hogy bejárjanak.
"Nehéz lenne" - ismerte el.
"Mi még soha nem voltunk külön egymástól, de ilyen a futball, egy napon ennek is el kell jönnie. Elõbb vagy utóbb ez úgyis megtörténik a futballban nem könnyû örökre egy csapatban játszani, egymás mellett."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |