A Rooney olló gyõzött
Wayne Rooney tavaly februári City elleni mérkõzésen szerzett ollózós gólja lett a Premier League történelmének legszebb találata.
A Premier League megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, több kategóriában is lehetett szavazni. Így nem sokára fény derül a legszebb védés, a legjobb edzõ, a legnagyobb meccs, a legjobb gólöröm, illetve az álomcsapat kategóriák gyõzteseire is.
A Premier League hivatalos honlapjának beszámolója szerint a szurkolók 26 százaléka gondolta úgy, hogy a Manchester United csatárának parádés ollózása volt a legszebb gól a liga történelmében.
Rooney mögött a második és harmadik helyen az Arsenal egykori játékosai, Dennis Bergkamp és Thierry Henry áll.
Reagálva a szavazás eredményére Wayne ezt mondta: "A Premier League mérkõzéseit figyelve nõttem fel, így fantasztikus érzés, hogy az én találatom lett a legszebb gól."
"Annyi gyönyörû gólt láttam, még gyerekként a nappali kanapélyán ülve. Többek között Alan Shearer, Paulo Di Canio, Tony Yeboah, majd késõbb Beckam góljait, de sorolhatnám még hosszan."
"Nagy megtiszteltetés ez a díj számomra és rendkívül büszke vagyok rá, egyben szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik rám szavaztak. Köszönöm mindenkinek."
A Premier League 10-es listáján Rooney nem kisebb neveket elõzött meg mint: Dennis Bergkamp, Thierry Henry és Matt Le Tissier, valamint a United legendái, David Beckham és Eric Cantona.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Chelsea
vs Manchester United
2025-05-16 21:15
Tottenham
vs Manchester United
2025-05-21 21:00
Manchester United
vs Aston Villa
2025-05-25 17:00
ASEAN All-Stars
vs Manchester United
2025-05-28 14:45
Manchester United
4-1 Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
Brentford
4-3 Manchester United
2025-05-04 15:00
2025-05-04 15:00
Athletic Bilbao
0-3 Manchester United
2025-05-01 21:00
2025-05-01 21:00
Bournemouth
1-1 Manchester United
2025-04-27 15:00
2025-04-27 15:00
Manchester United
0-1 Wolves
2025-04-20 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ