Smalling kihagyja az Európa-bajnokságot
Chris Smalling ágyék sérülése miatt kihagyja a United utolsó bajnoki mérkõzését, melyet vasárnap a Sunderland ellen játszik a csapat, valamint a Euro 2012 küzdelmeit is.
Smalling még a múlt héten, a Swansea elleni kétgólos gyõzelem során szenvedett sérülést, de kénytelen volt befejezni a meccset, mert védõtársa, Rio Ferdinand is sántikálni kezdett késõbb, akit aztán lecserélt Sir Alex Ferguson.
Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy a 22 éves játékos vasárnap pályára léphet, de Ferguson a mai sajtótájékoztatóján elmondta, súlyosabb a helyzet, mint azt korábban gondolták.
Ferdinand bevethetõ lesz a Stadium of Lightban, ám Danny Welbeckre sem számíthat a menedzser, azonban az angol csatár a kontinensviadalra felépül.
"Chris Smalling egy nagyon rossz sérülést szenvedett elõzõ héten" - mondta Sir Alex a mai sajtótájékoztatón. "Le akartuk cserélni, de Rio is megsérült."
"Ki fogja hagyni az Európa-bajnokságot is. Jelenleg értékeljük, mit fogunk tenni ezzel a komoly sérüléssel."
"Phil Jones játszhat Rio mellett majd, Rio tehát rendben van."

A Manchester United azonos pontszámmal áll, mint a városi riválisa, de a City a kiváló gólarányának köszönhetõen a tabella élén tanyázik és amennyiben legyõzi hazai pályán a QPR-t, minden valószínûség szerint bajnok lesz Roberto Mancini csapata.
Sir Alex azonban tudja, a Fekete Macskák elleni mérkõzésen mutatni kívánt teljesítményre kell koncentrálnia a Unitednek.
"Minden csapat meg akarja nyerni az utolsó mérkõzését, mi sem vagyunk mások. Nagyon fontos számunkra - megpróbáljuk a legjobbunkat adni és remélhetõleg valami õrültség történik a Cityvel."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ