Smalling: Meg kell ragadnunk a lehetõséget
Chris Smalling szerint a Premier League nagycsapatainak korai kiesése a Ligakupából növeli a Vörös Ördögök esélyét, hogy véghez vigyék a történelmi triplázást a sorozatban.
Az elõzõ két szezonban a Manchester United gyõzelemmel zárult a Ligakupa aktuális döntõje, idén pedig még a korábbiaknál is esélyesebbek a Vörös Ördögök a végsõ gyõzelemre, miután a számukra elsõ, harmadik fordulóban a kiesés sorsára jutott a Chelsea, a Manchester City és a Liverpool is.
"Egyértelmûen az az érzésünk, hogy annak láttán, hogy milyen csapatok estek ki, a kupa ott van az orrunk elõtt, csak meg kell ragadnunk" - mondta Smalling a United Review-nak.
"Amikor a Scunthorpe elleni mérkõzés után felszálltunk a buszunkra, nem akartuk elhinni, hogy a City és a Chelsea is kiesett, aztán azt is láttuk, amint a Liverpool tizenegyesekkel kiesik a Northampton Town ellen. Mind éreztük, hogy nagy esély áll elõttünk arra, hogy megkaparintsuk a végsõ gyõzelemért járó trófeát, és mostantól már csak ez a cél lebeg a szemünk elõtt."

Az ifjú, angol U-21-es válogatott védõ elsõ gólját szerezte újdonsült együttesében az elõzõ fordulóbeli Scunthorpe elleni mérkõzésen, amikor a Vörös Ördögök hátrányból álltak fel, és végül arattak biztos gyõzelmet, hogy a következõ körben már a Wolverhampton Wanderers ellen mérjék össze erejüket az Old Traffordon.
"A Wolves egy Premier Leagueben szereplõ csapat, úgyhogy nem hiszem, hogy bármitõl is félniük kellene. De remélhetõleg mi fogjuk irányítani a mérkõzést, és a közönségünkkel a hátunk mögött mi jutunk a következõ fordulóba" - tette hozzá.
"A klub még soha nem tudta sorozatban háromszor megnyerni a sorozatot - ezt a menedzser is közölte velünk, és reményeim szerint részt vállalhatok abban, hogy ez sikerülhessen. Rögtön egy trófeát begyûjteni elsõ szezonomban, fantasztikus érzés lenne."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló